
Nagy hal, fogás. Dragnea egyik kedvelt időtöltése, horgászat közben
Fotó: Liviu Dragnea Facebook-oldala
Pénzmosás alapos gyanújával indult vizsgálat Brazíliában Liviu Dragnea román szociáldemokrata pártelnök ellen, akiről a dél-amerikai ország nyomozó hatóságai azt feltételezik, hogy korrupcióból származó pénzt mosott tisztára.
2018. március 09., 09:532018. március 09., 09:53
2018. március 09., 16:242018. március 09., 16:24
A bombahírt pénteken hozta nyilvánosságra a Rise Project romániai oknyomozó hírportál, amely a Folha de Sao Paulo című brazil lappal közösen készített ankétot a bukaresti képviselőház elnöki tisztségét is betöltő Dragnea tengerentúli érdekeltségeiről.
Carlos Wagner Barbosa Guimaraes szövetségi ügyész csütörtökön megerősítette a két kiadványnak, hogy pénzmosás gyanújával eljárás folyik a bukaresti politikus, valamint a román állampolgársággal is rendelkező Mugurel Gheorghiaș ellen. A Brazíliában élő vállalkozó nem más, mint Dragnea egykori egyetemi évfolyamtársa.
Carlos Wagner Barbosa Guimaraes úgy nyilatkozott, azoknak az információknak a valóságtartalmát próbálják kideríteni, miszerint Liviu Dragnea strómanokon keresztül mosott tisztára pénzt és tett szert ingatlanokra Brazíliában. Az ügyész egyébként nyilatkozata során a feltételezett közvetítőkre a narancs kifejezést használta, portugál nyelvterületen így illetik azokat a strómanokat, akiket korrupt politikusok és bűnbandák helyeznek előtérbe ügyleteik, valamint érintettségük leplezése érdekében.
A brazil hatóságok az ország észak-keleti felében, az Atlanti-óceán partján fekvő Cumbucóban birtokolt ingatlanok ügyében nyomoznak. A tengerentúli ankét célkeresztjébe két feltételezett stróman került, egyikük, Gheorghiaș korábban annak a Teleorman megyei TelDrum építkezési vállalatnak volt a főrészvényese, amely az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerint Dragnea érdekeltségébe tartozott. A másik közvetítő egy bizonyos Cauby Cursino Campos Junior, akinek a neve szerepel számos ingatlanvásárlási dokumentumon, amely mögött a nyomozó hatóságok Gheorghiașon kívül azt a – Dragneához ugyancsak közel álló – Costel Comana brassói üzletembert sejtik, aki 2015-ben rejtélyes körülmények között öngyilkos lett egy repülőgép vécéjében.
Az elmúlt években Brazíliában többször is megfordult PSD-elnök ellen tavaly szervezett bűnözői csoport létrehozása, európai uniós források illetéktelen lehívása és hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást a DNA a Tel Drum-ügyben. Az ügyészség szerint 2001-ben Dragnea Teleorman megye önkormányzatának elnökeként, az ügyben szintén gyanúsítottként szereplő nyolc bűntársával együtt bűnszövetkezetet hozott létre, amely magántulajdonba játszotta át a TelDrum önkormányzati közútépítő és karbantartó vállalatot, majd az annak törvénytelenül juttatott közpénzek egy részét elsikkasztotta, vagy pártja finanszírozására fordította. A DNA tavaly az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2016 őszén kibocsátott jelentése alapján indított eljárást.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
1 hozzászólás