Hirdetés

Pedagógusok és kocsma? Szerencsétlen hasonlat a kormányfőtől, sztrájkfenyegetés a tanügyi szakszervezettől

Ludovic Orban magára haragította a pedagógusokat •  Fotó: Gov.ro

Ludovic Orban magára haragította a pedagógusokat

Fotó: Gov.ro

Az állami költségvetési helyzet nem teszi lehetővé a pedagógusok előre hozott fizetésemelését – jelentette ki pénteken Ludovic Orban kormányfő. A miniszterelnök ugyanakkor kocsmával kapcsolatos hasonlattal is élt, ami felháborította a tanügyi szakszervezeteket.

Krónika

2020. augusztus 14., 20:202020. augusztus 14., 20:20

2020. augusztus 14., 20:222020. augusztus 14., 20:22

Ludovic Orban pénteken elmondta, a költségvetési helyzet miatt nem tudja szeptember elsejétől megvalósítani az előre hozott fizetésemelést a tanügyben a kormány. Meggyőződésének adott hangot, miszerint nagyon sok pedagógus meg fogja érteni ezt, mivel ilyen nehéz időszakokban szerinte mindannyian példát kell hogy mutassunk és szolidárisan kell viselkednünk. „Amikor a gazdasági és a költségvetési helyzet engedi, kiutaljuk a tanároknak, tanítóknak a fizetésemeléshez szükséges alapokat, hogy a tevékenységükhöz méltó jövedelmük legyen” – fejtette ki Orban a kormányülés elején.

A kormányfő azt állította ugyanakkor, hogy mindig tisztelte a pedagógusokat, és „egyesek, akik nagyon figyelik a nyilatkozatait, megpróbálták kifordítani egyik kijelentését, hogy az a tanárokat érintő sértésként hangozzék.

Hirdetés

Orban a nap folyamán tett kijelentésére érkezett reakciókra utalt. A román miniszterelnök korábbi nyilatkozatában a családi költségvetés csökkenéséhez hasonlította az állami büdzsében keletkezett rést, és a pedagógusok szeptemberi béremelésének elhalasztását. „Amikor csökken a jövedelmed, olyan, mint a családban: amikor alig marad pénzed élelemre, az albérletre, nem mész a kocsmába elinni a pénzedet vagy hogy nem tudom mit vegyél...” – fogalmazott a kormányfő.

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) pénteken kiadott közleményében bejelentette: amennyiben a kormány nem növeli szeptember elsejétől a pedagógusok fizetését, kérdésessé válhat az iskolakezdés. A FSLI szerint meglepő a hatóságok azon bejelentése, hogy nem emelik a tanári fizetéseket a törvényben foglaltak szerint, figyelembe véve, hogy a kormány tagjai azt nyilatkozták, a 2020-as állami büdzsében elkülönítették az ehhez szükséges összeget. A szakszervezet rámutat, a tanévkezdés előtt két héttel a kormány a költségvetés-kiigazításról szóló sürgősségi rendeletben azt javasolja, hogy a tanárok ne kapják meg a szeptember elsejétől esedékes 14 százalékos fizetésemelést, amely megközelítőleg 300 lejes többletet biztosítana nekik, amely még mindig nem méltányos jövedelem a pedagógusok munkájához viszonyítva.

A FSLI felháborodását fejezi ki a beütemezett fizetésemelés tervezett elhalasztása miatt, annál is inkább, mivel eddig nem esett szó arról, hogy nem lehet megvalósítani, sőt illetékesek bejelentették, hogy a büdzsében létezik erre elkülönítve pénz. A szakszervezetek szerint ez a tisztelet hiányát jelzi a pedagógusok munkájával szemben, akik a koronavírusjárvány előidézte helyzetben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy biztosítsák a gyerekeknek az oktatáshoz való jogot, és az új tanévben szintén nagy megpróbáltatások elé néznek a megváltozott körülmények miatt, és a fertőzés kockázatának is ki lesznek téve.

A tanügyi alkalmazottak elégedetlenségét az is tetézi, hogy más kategóriákhoz tartozó alkalmazottak fizetését emelte a kormány.

„Felkérjük a kormányt, tegyen le erről a tervről, mivel a kollégáktól kapott jelzések arra mutatnak, hogy kérdésessé válhat a tanévkezdés, ha a beütemezett fizetésemelést nem kapják meg” – állítják a szakszervezetek képviselői. Simion Hăncescu, a FSLI elnöke nyomatékosította, a kormány elfelejti, hogy amikor a megváltozott körölmények között szükség volt a pedagógusok erőfeszítéseire, azok mindent megtettek, hogy a tanulókat ne érintse hátrányosan a helyzet, lezárták az iskolai évet, megszervezték az országos vizsgákat. „Az Orban-kabinetnek meg kell találnia a megoldást, hogy 2020. szeptember elsejétől emelje a tanügyi fizetéseket!” – nyomatékosította Hăncescu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
Hirdetés
Hirdetés