
Fotó: Ilusztráció
További vádhatóságok tiltakoznak az ellen, hogy szerintük a román parlament a vádlottak érdekeit szem előtt tartva készül módosítani a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárást, ellehetetlenítve a bűnösök felelősségre vonását.
2017. december 15., 20:562017. december 15., 20:56
2017. december 15., 21:002017. december 15., 21:00
A bukaresti törvényszéki ügyészség tagjai szerint a Btk.-módosítás lehetetlenné fogja tenni, hogy felhasználják a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket olyan esetekben, amikor súlyos bűncselekményekkel – gyilkossággal, nemi erőszakkal, halált okozó testi bántalmazással, kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésével – kapcsolatban folytatnak nyomozást.
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott pénteki közleményben a fővárosi ügyészek több esetet is felsorolnak annak igazolására, mennyire hasznos a térfigyelő kamerák rögzítette felvétel a tettes gyors kézre kerítésében.
2010 és 2014 között egy pedofil nyolc, 5 és 10 év közötti gyermeket erőszakolt meg. Beazonosítására és a per alatt bizonyítékként a térfigyelő kamerák felvételeit használta fel az ügyészség, enélkül nem sikerült volna rábizonyítaniuk a bűncselekményeket. 2014-ben a rendőrséghez fordult valaki amiatt, hogy apja elment hazulról, és többé nem jelentkezett. A Bukarest belvárosi térfigyelő kamerák felvételeit megtekintve kiderült, hogy a férfit megölték. A tettest a felvételek alapján sikerült megtalálni.
Az ügyészek azzal a módosítással sem értenek egyet, miszerint a gyanúsított informatikai eszközein talált adatok csak abban az ügyben használhatók fel bizonyítékként, amelynek kapcsán a vizsgálatot elkezdték. Sokszor ugyanis még súlyosabb bűncselekményekre derül fény az informatikai adatok átvizsgálásakor, mint amiben eredetileg a nyomozás elindult – érvelnek az ügyészek. Nem nyerték el a tervezett módosítások a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének tetszését sem, a testület szerint a Btk. módosításával megbénul a legfelsőbb bíróság azon képessége, hogy megvédje a jogrendet.
A CSM ügyészi részlege pénteki közleményében csatlakozott a jelentős ügyészi testületek – legfőbb ügyészség, Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), Romániai Ügyészek Egyesülete – álláspontjához a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás módosításával kapcsolatban. A közvádlók egyrészt az ellen tiltakoznak, hogy a jogszabályt az átláthatóság mellőzésével, sürgősségi eljárással akarják elfogadni, másrészt amiatt, hogy a módosítások meg fogják bénítani a legfelsőbb bíróságot azon alkotmányos küldetése teljesítésében, hogy védelmezze a jogrendet, az állampolgárok szabadságát és jogait.
Az ügyészek érthetetlennek tartják a sietséget, amellyel a módosításokat el akarják fogadtatni azok kezdeményezői, hiszen azok az európai direktívák, amelyekre hivatkoznak, 2018. április elsejét szabják meg határidőként. A CSM ezért arra kéri a parlamentet, hogy halassza el a szóban forgó törvénytervezetről szóló vitát és szavazást, és előbb kérje ki a bírói és ügyészi közgyűlések véleményét.
Cristi Danileț kolozsvári bíró, a CSM volt tagja egyébként pénteken bejelentette: hétfőn délben a Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros és Szilágy megyei bírák és ügyészek palástban fognak kivonulni a bíróságok és törvényszékek épületei elé, így tiltakozva az igazságügyi jogszabályok, valamint a Btk. és a büntetőeljárás tervezett módosításai ellen.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!