
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Az elkövetkezőkben otthon mérnék fel azoknak a tünetmentes koronavírus-fertőzötteknek az állapotát, akiknek nincsenek más betegségeik, majd előjegyzés alapján jelentkezhetnek további kivizsgálásra – nyilatkozta vasárnap az egészségügyi miniszter.
2020. október 11., 16:042020. október 11., 16:04
Jászvásári sajtótájékoztatóján Nelu Tătaru rámutatott, a jelenleg érvényben levő szabályok szerint a tünetmentes fertőzötteknek a koronavírusteszt eredményének kézhez kapásakor fel kell venniük a kapcsolatot családorvosukkal és a megyei közegészségügyi igazgatósággal, majd 48 órára kórházba utalják őket.
– magyarázta a miniszter, aki szerint várhatóan hétfőn születik döntés erről.

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 155 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5411 elhalálozást jegyeztek, 53-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs.
A háziorvosokkal való együttműködést belefoglalják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződésbe, és 30 pontot kapnak minden olyan koronavírusos páciens után, akit megfigyelés alatt tartanak. Emellett a háziorvosoknak lehetőségük lesz együttműködni a megyei közigazgatási igazgatóságokkal a járványügyi vizsgálatok lefolytatásában is – idézi Tătarut az Agerpres hírügynökség.

Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár szerint amennyiben a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott óvintézkedések nem járnak eredménnyel, fennáll annak a kockázata, hogy a napi esetszám hamarosan eléri az 5–7 ezret.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
1 hozzászólás