
Ötnapos vakációt kapnak június első napjaiban a romániai közalkalmazottak, miután a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a – tavaly ősszel munkaszüneti nappá nyilvánított – gyermeknapot a pünkösdi ünnepnapokkal.
2017. május 18., 18:332017. május 18., 18:33
A Grindeanu-kabinet csütörtöki ülésén döntött arról, hogy június 2. (péntek) a közszférában pihenőnap lesz, amelyet június 10-én, szombaton vagy június 16-ig túlórázással kell ledolgozni. A kormányhatározat nem érvényes a folyamatos üzemben működő szolgáltatásokat biztosító közalkalmazottak munkarendjére, valamint azokra a bírákra és ügyészekre, akiknek június 2-ra kitűzött tárgyalásuk van.
A törvényhozók ekkor szavazták meg, hogy január 24., a román fejedelemségek (Moldva és Havasalföld) 1859-es egyesülésének ünnepe, illetve június 1., a nemzetközi gyermeknap is munkaszüneti nap legyen Romániában.
A 2012-es választási évben nyilvánították hivatalos ünnepnappá november 30-át, Szent András ünnepét, az evangéliumot a Fekete-tenger térségében hirdető apostol névnapját: a román ortodox egyház ezen a napon ünnepli azt, hogy a román nép „már kétezer éve” felvette a kereszténységet.
A román munkatörvény szerint munkaszüneti nap továbbá január 1-je és 2-a, húsvét első és másodnapja, május 1-je, pünkösd első és másodnapja, augusztus 15-e (Nagyboldogasszony), december 1-jet (Románia hivatalos nemzeti ünnepe), valamint karácsony első és másodnapja.
Idén a román ortodox egyház a nyugati kereszténységgel egyszerre, június 4–5-én ünnepli a pünkösdöt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!