Hirdetés

Öt kórház víz nélkül a dél-romániai vízválság miatt – A „Nordis-gépen” utazott a felelős vízszolgáltató egyik vezetője

kórház

Válsághelyzet. Öt kórház marad víz nélkül a dél-romániai vízkrízis nyomán

Fotó: Observatorul Prahovean/Facebook

Válságstábot hoztak létre kedden az egészségügyi minisztériumban, miután a Prahova megyében fellépett ivóvízválság miatt öt kórházban elfogyott a háztartási víz.

Krónika

2025. december 03., 09:212025. december 03., 09:21

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter elmondta, hogy a câmpinai városi kórház, a voilai pszichiátriai kórház, a florești-i tüdőkórház, a băicoi-i városi kórház és a breazai pulmonológiai kórház érintett.

„Együttműködünk az egészségügyi minisztérium állami egészségügyi felügyeletével, amely közvetlenül koordinálja az egészségügyi felügyeletet és a mikrobiológiai ellenőrzést az összes érintett kórházban. Ugyanakkor az Egészségügyi Minisztérium ellenőrző testületének vezetőjével együtt elrendeltem a Prahova megyei közegészségügyi igazgatóság szigorú ellenőrzését, hogy minden eljárás késedelem nélkül és helyesen történjen” – mondta a miniszter.

Hirdetés

Alexandru Rogobete szerint aktiválták a bukaresti sürgősségi kórházakkal való támogatási mechanizmust, ami azt jelenti, hogy

négy bukaresti kórház áll készenlétben az érintett Prahova megyei kórházak pácienseinek átvételére.

„Mivel a vízellátás helyreállítására előirányzott 72 órás határidő lejárt, elrendeltem az egészségügyi minisztérium válságstábjának aktiválását, amelyet személyesen koordinálok. A stáb állandóan működik, folyamatos jelentéstétel, gyors beavatkozás és közvetlen kapcsolatok biztosítása révén minden érintett intézménnyel” – tudatta Alexandru Rogobete.

Bejelentette azt is, hogy az orvosi személyzet és a betegek támogatására naponta több mint 1650 konténer ivóvizet szállítanak.

A válságstáb hétfőig aktív marad.

Korábban a Prahova megyei önkormányzat bejelentette, hogy az öt érintett kórházban felfüggesztették az egészségyi tevékenységet.

Eközben kiderült: a Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter által a több dél-romániai megyét is érintő környezetvédelmi vészhelyzet felelőseként megnevezett Prahova Megyei Regionális Rendszerüzemeltető (ESZ) Rt. egyik vezetője, Monica Hunyadi neve szerepel azon magánrepülők utaslistáján, amelyekkel az óriási csalási botrányba keveredett Nordis ingatlanfejlesztő utaztatott vezető szociáldemokrata politikusokat külföldi utakra.

korábban írtuk

Vészhelyzet: leállt az ország energiaellátásának 10 százalékát biztosító erőmű
Vészhelyzet: leállt az ország energiaellátásának 10 százalékát biztosító erőmű

A Prahova és Dâmbovița megye vízellátása terén bekövetkezett krízis nyomán leállt a brazi-i erőmű működése. Az OMV-Petrom létesítménye fedezi Románia energiaellátásának tíz százalékát.

Kedden Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter két, a kormánynak alárendelt intézmény, a Buzău-Ialomiţa Vízügyi Igazgatóság (ESZ) tisztviselőit tette felelőssé a helyzetért, mivel szerinte

eltitkolták az ivóvíz forrásául szolgáló tározó tisztításával járó kockázatokat, és ezzel okozták a vízhiányt Prahova és Dâmbovița megye több településén.

korábban írtuk

Nordis-törvény: elfogadta a képviselőház a lakásvásárlókat védő tervezetet
Nordis-törvény: elfogadta a képviselőház a lakásvásárlókat védő tervezetet

A törvénytervezetet az úgynevezett Nordis-botrány kirobbanása nyomán dolgozták ki, ugyanis a gyanúsítottak – köztük befolyásos politikusok – több száz ingatlanvásárlót megkárosítottak az előlegként felvett összegek elsikkasztásával.

Monica Hunyadi utasként volt ott a Nordis által fizetett magánrepülőgép-járatokon.

A PSD vezetői, köztük Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu jelenlegi PSD-elnök, volt közlekedési miniszter és Alfred Simonis, a Temes megyei önkormányzat jelenlegi elnöke is ott voltak néhány ilyen járaton.

Mint arról beszámoltunk, a Nordis vezetői ellen büntetőeljárás zajlik, miután kiderült, hatalmas összegeket vettek fel előlegként ingatlanépítésre, ám a házak végül nem épültek meg.

korábban írtuk

Nordis-ügy: újabb 300 károsult jelentkezett, kiterjesztették a nyomozást sajtóértesülések szerint
Nordis-ügy: újabb 300 károsult jelentkezett, kiterjesztették a nyomozást sajtóértesülések szerint

Kiterjesztette a nyomozást a Nordis-ügyben a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) – értesült az Agerpres hírügynökség kedden a nyomozáshoz közel álló forrásokból.

2022-ben Monica Hunyadit kinevezték a Román Vasúttársaság energiaüzletága, a CFR Electrificare ügyvezetőjévé.

Az Economedia.ro szerint akkoriban képviselőházi tanácsadó és a Hunymoo Kft., egy „fodrász- és szépségszalon” tulajdonosa volt.

Akkor Sorin Grindeanu volt a közlekedési miniszter, de a G4Media-nak azt nyilatkozta, hogy nem vett részt Hunyadi kinevezésében, mivel a vállalat igazgatóságát nem a közlekedési minisztérium nevezi ki.

Monica Hunyadi 2025 júniusában benyújtott vagyonnyilatkozatában egy 2018-as Porsche, egy Hunyad megyei telek és egy voluntari-i lakás szerepel.

korábban írtuk

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

2024-ben a prahovai vízmű mellett a CFR Electrificaretól és a Vasútbiztonsági hatóságtól is kapott jövedelmet – mindkettő a közlekedési tárca alárendeltségébe tartozik.

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül Prahova és Dâmbovița megyében, miután a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá vált a környéket ellátó Paltinu gyűjtőtó vize.

A Román Vízügyi Igazgatóság vasárnapi közlése szerint „a helyzet kritikus”, a voilai tisztítóállomás nem képes megfelelő mértékben csökkenteni a gyűjtőtóból beérkező nyersvíz zavarosságát, ezért több településen is leállt a szolgáltatás.

Az intézkedés a Prahova megyei Câmpina, Cornu, Breaza, Bănești, Poiana Câmpina, Șotrile, Telega és Valea Doftanei településeket, valamint a Dâmbovița megyei Moreni városát érinti.

Diana Buzoianu kedd délután a parlamentben tett nyilatkozatában elmondta, hogy

a két vízügyi intézmény nem tájékoztatta hivatalos közleményben a környezetvédelmi minisztériumot és az önkormányzatokat a Paltinu-gáton végzett beavatkozások miatt Prahova és Dâmboviţa megye vízellátását érintő kockázatokról.

A műveletek nyomán a víztározó vize szennyezetté vált, és több mint 100 000 ember maradt víz nélkül, csakúgy, mint a térség iskolái és kórházai.

Ezenkívül az OMV Petromnak le kellett állítania a brazi-i erőművet, amely a napi villamosenergia-fogyasztás csaknem 10%-át biztosította.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja

Megszüntetné a konyhasó kötelező jódozását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi törvényjavaslata. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja ezzel szemben világos: minden étkezési sót jódozni kell.

„Sóháború” zajlik Romániában, az AUR eltörölné a kötelező jódozást, pedig a WHO egyértelműen ajánlja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba

A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba
2026. szeptember 25., péntek

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme

Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme
2026. szeptember 25., péntek

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?

Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
Hirdetés
Hirdetés