Hirdetés

Összehívta Klaus Johannis államfő a CSAT ülését

A Legfelsőbb Védelmi Tanács szeptember 4-én ül össze.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács szeptember 4-én ül össze.

Klaus Johannis államfő szeptember 4-re összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését. A napirenden többek között a védelem területén tevékenykedő intézmények költségvetés-kiigazításának megvitatatása szerepel – közölte pénteken az Államelnöki Hivatal.

Hírösszefoglaló

2018. augusztus 24., 13:452018. augusztus 24., 13:45

2018. augusztus 24., 16:562018. augusztus 24., 16:56

A dokumentum szerint a CSAT titkársága kidolgozott egy határozattervezetet a védelem területén tevékenykedő intézmények költségvetés-kiigazításával kapcsolatban, amelyről augusztus 21-én értesítette a pénzügyminisztériumot és a tanács tagjait.

A CSAT működési szabályzata szerint, a határozatot a tagok egyöntetű egyetértésével lehet meghozni. Minthogy azonban a CSAT nem minden tagja értett egyet a javasolt módosításokkal, Klaus Iohannis a tanács összehívásáról döntött, hogy kielemezzék a költségvetés-kiigazítás tervezetét. Az államfő 2018. szeptember 4-én 13 órára hívta össze a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülését.

Hirdetés

Az elnöki hivatal közleménye szerint a CSAT titkársága mindenben betartotta a vonatkozó jogszabályokat.

A kormány kedd este jelentette be, hogy levelet intézett Klaus Johannishoz, amelyben kéri, hogy az államfő hívja össze a CSAT ülését.

Ezt megelőzően az államelnöki hivatal azt közölte, hogy a CSAT főtitkára egyénileg kéri a tagok beleegyezését, hogy módosító javaslatot terjesszenek elő a védelem területén érintett intézmények tervezett költségvetés-kiigazításához – adta hírül az Agerpres.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés