Hirdetés

Oroszország már most is alkalmazza az elektronikus hadviselést Románia ellen egy jelentés szerint

„Vörös zónák”. A gpsjam.org portálon az követhető nyomon, hol zavarták meg a navigációs rendszerek működését •  Fotó: gpsjam.org

„Vörös zónák”. A gpsjam.org portálon az követhető nyomon, hol zavarták meg a navigációs rendszerek működését

Fotó: gpsjam.org

Oroszország már most is aktív elektronikus hadviselést folytat a NATO tagállamai ellen, és többek között Románia keleti része is érintett – derül ki egy, a román külügyminisztérium alárendeltségében működő elemzőközpont által nemrég közzétett jelentésből.

Balogh Levente

2024. május 20., 18:182024. május 20., 18:18

2024. május 20., 20:362024. május 20., 20:36

A dokumentumot az Euroatlanti Ellenállóképességi Központ, egy bukaresti székhelyű, szakértőkből álló intézmény állította össze, amelyet a NATO, az Európai Unió és a nemzetközi partnerek támogatásának céljával hoztak létre. A Digi 24 hírcsatorna által ismertetett, a katonai hírszerzés terén tevékenykedő szakértők koordinálásával készült tanulmány címe: Mennyire veszélyesek az orosz elektromágneses támadások a polgári védelemre?

A 44 oldalas jelentésben szereplő információk elsősorban az orosz fegyveres erők által kifejlesztett fejlett elektronikus hadviselési képességek által jelentett veszélyről szólnak. Ezek a szerzők szerint

Hirdetés

fenyegetést jelentenek a GNSS-rendszerekre (azaz a globális navigációs rendszerekre), mivel fejlett zavarási és az információ forrásának elrejtését szolgáló hamisítási technikákat alkalmazva zavarják meg a működésüket.

A szerzők azt állítják, hogy „az elektronikus hadviselés, amely magában foglalja az elektromágneses jelek használatát az ellenfél tevékenységének azonosítására, nyomon követésére és megzavarására, az Oroszországi Föderáció ukrajnai inváziójának központi elemévé vált, de a NATO-államokat is érinti”. A dokumentum hosszasan beszél ezekről a fejlett elektronikus hadviselési képességekről, amelyeket az Orosz Fegyveres Erők fejlesztettek ki, beleértve az R-330Zh, Boriszoglebszk-2 és Zsitel rendszerek használatát a GPS-jelek zavarására és saját stratégiai infrastruktúrájuk védelmére.

„A GPS-zavaró eszközök telepítése a Fekete-tenger és a Balti-tenger part menti területein veszélyezteti a kikötők biztonságát és optimális működését, a távközlési rendszerek megzavarásának kockázatát hordozza magában, és súlyosabb esetekben hajók közötti ütközésekhez vezet.

Ez megzavarja a rakomány be- és kirakodását, ami több százmillió eurós nagyságrendű veszteséget okozhat. A zavarás továbbá hatással lehet az e területeken működő drónokra és légi járművekre, ami veszélyezteti a régió légi és tengeri biztonságát. Közép- és hosszú távon az Oroszországi Föderációból érkező elektromágneses zavarás jelentős mértékben destabilizálhatja Románia navigációs rendszereit, különösen Dobrudzsában és Moldvában, ami hatással lehet a repülés és a navigáció biztonságára. A kommunikáció és a navigáció megzavarása növelheti a légi és tengeri balesetek kockázatát, akadályozva a szállítási műveleteket és jelentős gazdasági veszteségeket okozva.

Az ilyen akciók károsíthatják a távközlési infrastruktúrát is, és alááshatják a nemzetbiztonságot azáltal, hogy érzékeny információkat szereznek meg és félrevezetik a védelmi rendszereket”

– szerepel a dokumetumban.

A jelentés idézi a GPSJAM weboldal által közzétett adatokat, amely a GPS-zavarási tevékenységet dokumentálja. „Így 2024. május 3-án Románia a légi navigációs rendszerek tömeges zavarását tapasztalták elsősorban a határ menti területeken, Galac, Bákó és Jászvásár településeken, de Konstancán is. 2024. május 2-án Bákó, Galac, Tulcea és Konstanca vörösödött be. Április 15., 21. és 22. kivételével, amikor Bákó is felkerült a piros GPS-interferencia térképre, Galac, Tulcea és Konstanca volt a leginkább érintett. 2024. április 09-10. között Iasi megye térségében is újra megjelentek GPS-interferenciajelek” – olvasható dokumentumban.

A jelentés idézi Daniel Petrescu tábornoknak, a román hadsereg akkori vezérkari főnökének 2023. szeptemberi nyilatkozatát is, aki az Euroatlanti Ellenállóképességi Központ fórumán figyelmeztetett az interferencia által jelentett navigációs veszélyekre, és azzal vádolta az Oroszországi Föderációt, hogy

folyamatosan akadályozza a GPS-kommunikációt, többek között a román felségvizek térségében tartózkodó hajók esetében is.

Ez – a fekete-tengeri térségben tapasztalható zavarásokkal együtt – a területet az orosz katonai tevékenység központjává tette. A tanulmány szerzői felvetik az orosz akciók által jelentett katonai kockázatok és a szövetségesek lehetséges ellenlépéseinek kérdését.

Geopolitikai szempontból az ilyen akciók megterhelhetik az Oroszországi Föderáció és a nyugati államok közötti kapcsolatokat, mivel a navigációs rendszerek zavarását ellenséges cselekedetnek tekintik.

„Ezt az agresszív szándék jeleként lehet értelmezni, ami potenciális konfliktusra vagy növekvő feszültségre utal. Továbbá a nyugati rendszerek destabilizálására és hírszerzésre irányuló zavarás kémkedésnek és megfélemlítésnek tekinthető. Ez ellenintézkedésekhez, szankciókhoz és a nyugati államok közötti szövetségek megerősítéséhez vezethet az ilyen fenyegetések elhárítása érdekében, ami feszültebb és instabilabb geopolitikai légkört teremt” – áll a jelentésben.

A dokumentum interjút is közöl a román légierő vezérkarának egyik tisztségviselőjével, Gabriel Goagă ezredessel, a tervezési és képességfejlesztési osztály vezetőjével. Az illetékes szerint bár a Fekete-tenger és Dobrudzsa térségében a polgári navigációs rendszereket érintő zavaró és forráselrejtő tevékenységeket jelentettek, a hazai és szövetséges repülőgépek katonai navigációs rendszereit ezek nem érintették.

Goagă szerint e fenyegetések elhárítása érdekében

a légierő repülőgépeinek fedélzetén lévő navigációs rendszerek a kialakításuknál fogva rendelkeznek az elektronikus hadviseléssel szembeni ellenálló képesség és ellenintézkedések elemeivel, kezdve a polgári helymeghatározó rendszerektől eltérő frekvenciákon való működéssel, és folytatva a redundáns navigációs rendszerek használatával, amelyek mind a GPS-jeleken, mind a repülőgépek fedélzetén lévő autonóm, inerciális rendszereken és a földi navigációs rendszerekkel való kommunikáción alapulnak.

Az ilyen típusú rendszerek, amelyek különböző – műholdas, földi vagy repülőgép-alapú – forrásokból származó információkat összesítenek, rendkívül ellenállóak az elektromágneses spektrum különböző típusú támadásaival szemben. A jelentés arra is rámutat, miért használja Oroszország a zavaró rendszereket.

Az orosz GPS-zavaró tevékenység mögött álló motiváció az egyszerű zaklatástól a geopolitikai aggályokig terjedhet, mint például a NATO-államok által Ukrajnának az orosz katonai agresszióval szemben nyújtott támogatás. Az Egyesült Államok által szállított Aegis rakétaelhárító rendszer észak-lengyelországi telepítése szintén célpontja lehet a zavarásnak, ami kihívást jelenthet a radaralapú elfogórendszer számára.

Érdekes megjegyezni, hogy az Oroszországi Föderáció maga is szembesül a zavarás és a GPS-jelek meghamisításának eseteivel, főként olyan célokból, mint a drónok félrevezetése vagy az érzékeny területek védelme. Tekintettel azonban arra, hogy az Oroszországi Föderáció kifejlesztette a GLONASS műholdas navigációs rendszert, az elektronikus hadviselés megzavarhatja vagy meghamisíthatja a GPS-jeleket anélkül, hogy a GLONASS-t vagy más rendszereket, mint például a kínai Beidou, befolyásolnák” – áll a dokumentumban.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
Hirdetés
Hirdetés