
Fotó: Képernyőkép
„Nem lehet mindig mindenki elégedett” – reagált Ludovic Orban pártelnök azokra a sajtóhírekre, miszerint a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) nagy az elégedetlenség amiatt, hogy a liberálisok fontos minisztériumokat veszítettek. Elsősorban az erdélyi politikusok fájlalják az európai uniós alapok, a fejlesztési és a szállításügyi tárca átengedését.
2020. december 20., 15:342020. december 20., 15:34
Ludovic Orban pártelnök a kormánytárgyalások eredményeivel kapcsolatos PNL-en belüli viták kapcsán kijelentette: „Nem kellene gondot jelentsen, hogy egy tárca a kormánykoalíció másik tagjának jut. Partnerek vagyunk.” Hozzátette ugyanakkor, hogy közte és a párt erdélyi politikusai között „nincs semmilyen feszültség”. Orban nyilatkozatával arra reagált, hogy
Ezeket eddig erdélyi miniszterek vezették – Marcel Boloș és Lucian Bode –, akiknek ráadásul párttársaik szerint sikeres volt a tevékenységük. Ezektől a minisztériumoktól több erdélyi beruházás is függ, például az Emil Boc számára fontos kolozsvári körgyűrű vagy az Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök által bejelentett Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út.
– reagált a vádakra Orban. A pártelnök cáfolta, hogy szombaton összehívták volna emiatt a párt politikai büróját. Kijelentette, kollégái, akik ezt akarták, nem jártak el a statútum szerint.
A Szabad Európa Rádió és számos más román sajtóorgánum pártbeli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy szombaton puccskísérlet történt a PNL-ben: Rareș Bogdan első alelnök és Robert Sighiartău titkár SMS-t küldött a megyei elnököknek, melyben összehívta a párt politikai büróját.
A román sajtó szerint a párton belüli elégedetlenkedők azzal vádolják Orbant, hogy fontos minisztériumokról mondott le a koalíciós partnerek javára azért, hogy saját politikai karrierjét egyengesse, és megkaphassa a képviselőház elnöki székét.

Három miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztséget is kap az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Florin Cîțu vezette, most körvonalazódó jobbközép kormányban.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!