
Megfelelő oktatás szükséges. Tavaly a súlyos balesetek több mint negyedét az egy évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező járművezetők okozták
Fotó: Pál Árpád
Tíz középiskolásból legalább három hozott már olyan döntést, amellyel veszélybe sodorta magát az utakon: a megkérdezett középiskolások 38 százaléka használta már mobiltelefonját vezetés közben fényképek vagy videók készítésére – derül ki egy, a Mol Románia által a Krónikához csütörtökön eljuttatott közvélemény-kutatásból.
2024. február 22., 21:182024. február 22., 21:18
A felmérés – amelyet 582 diákból álló mintán végezték a 2023–2024-es tanév 11. és 12. osztályában – a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű program keretében készült, amelyet a Mol Románia szervez közösen a Román Rendőrséggel és az E.D.I.T. Egyesülettel.
A közlemény emlékeztet, 2023-ban Romániában 1545 személy vesztette életét közúti balesetben, és további 3535-en szenvedtek súlyos sérüléseket.

Románia útjain 2023-ban 1545 ember vesztette életét közúti balesetben, 3535 pedig súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Mint írták, az E.D.I.T. Egyesület ezért felmérést végzett, hogy megtudja, hogyan viszonyulnak a középiskola utolsó éveiben lévő fiatalok a közúti magatartáshoz. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy bár a válaszadók többsége jogosítványt szeretne szerezni (a megkérdezettek mindössze 1,3 százaléka mondta azt, hogy nem akar jogosítványt szerezni), mégsem minden fiatal indul útnak azzal a hozzáállással, hogy a szabályok betartása elengedhetetlen a biztonságához.
és aszerint értékeli vezetési képességét, hogy mennyi alkoholt fogyasztott. Emellett 10-ből közel 4 középiskolás vezető használta már telefonját fényképek vagy videók készítésére vezetés közben, vagy utazott olyan járműben, amelynek a vezetője ezt tette.
Ez amiatt meglepő, mert a megkérdezettek 95,9 százaléka tisztában volt azzal, hogy a vezetés közbeni telefonhasználat életveszélybe sodorhatja őket – húzza alá a felmérést kiértékelő közlemény.
Az ilyen kockázatos viselkedés ellenére a megkérdezettek 36 százaléka úgy vélte, hogy a túlzott sebesség a közúti balesetek fő oka, míg 27 százalék szerint a legnagyobb probléma az alkoholfogyasztás.
„Az utazás életünk alapvető része, és mindannyian biztonságosan szeretnénk eljutni a célállomásunkra. Sajnos az utazás örömét beárnyékolhatják olyan súlyos balesetek, amelyek megelőzhetők az oktatás révén. Az E.D.I.T. Egyesülettel és a Román Rendőrséggel való partnerségünk célja, hogy közelebb kerüljünk a középiskolásokhoz, akik egyben a legfiatalabb járművezetők is.
Hiszünk abban, hogy az oktatás és ezáltal a kockázatok megértése megfelelő viselkedéshez vezet a közlekedésben, és a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban program a fiatalok számára tartalmas találkozást biztosít a közlekedésbiztonsági szakértőkkel, és eszközöket ad nekik ahhoz, hogy a jövő felelős járművezetőivé váljanak” – idézte a közlemény Mozga Gábort, a Mol Románia vezérigazgatóját.
Liviu Zorilă, az E.D.I.T. Egyesület elnöke eközben arról beszélt: az egyértelmű, hogy a fiataloknak nehezebb tudatosítaniuk, milyen veszélyeknek vannak kitéve, és a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű program műhelymunkáival
„A felmérés azt mutatja számunkra, hogy az iskolákban nagy szükség van a közlekedésbiztonsági oktatási kezdeményezésekre, azért, hogy a fiatalok közvetlenül hozzáférhessenek a szakemberek által közvetített tudáshoz, illetve azokhoz az eszközökhöz, amelyek által tudatosabbá válik a megfelelő viselkedést a közlekedésben. Ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságban élvezhessék az utazást” – mondta.
„A Román Rendőrség a közúti igazgatóságon keresztül prioritásként kezeli a fiatalok oktatását, hogy megelőzze a közúti baleseteket ebben a korcsoportban. A Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban program révén mind országos, mind helyi szinten
– mutatott rá eközben Mădălina Moșoiu, a Román Rendőrség közlekedésrendészeti osztályának vezetője.
Úgy véli, ebben az összefüggésben partnerséget kell kialakítani a civil társadalommal és a sajtóval annak érdekében, hogy a megelőző-nevelési üzenet hatékonyabb legyen a célcsoportok számára.
„Közlekedésbiztonsági szakemberek és oktatási anyagok révén kívánunk hozzájárulni a következő generáció neveléséhez. Az a célunk, hogy a fiatalok, mint a közlekedés résztvevői, tudatos és felelős döntéseket tudjanak hozni” – összegezte a program lényegét a rendőrségi illetékes.

A 2022-ben közúti balesetben elhunytak száma 12,4 százalékkal csökkent 2019-hez képest – nyilatkozta kedden az országos rendőrfőkapitány kabinetvezetője.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!