
Fotó: Gov.ro
Az érettségire és a 8. osztályosok képességfelmérőjére is az eredeti menetrendben meghatározott időszakban kerül sor, és a végzős osztályok számára a tanév szerkezete sem módosul – jelentette be csütörtökön Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
2021. március 25., 11:312021. március 25., 11:31
2021. március 25., 14:072021. március 25., 14:07
A tárcavezető, miután csütörtökön a társadalmi párbeszéd biztosság ülésén tárgyalt a szülők és diákok képviselőivel, arról is beszámolt, hogy
Tananyagpótló órákra nem lesz szükség, félévi dolgozatokat ugyanis nem írnak a tanulók, és csökkentették a félévi jegyek lezárásához szükséges jegyek számát – magyarázta a tárcavezető.
A mostani bejelentés értelmében tehát a 8. képességvizsgáját június 22–25. között tartják, az érettségi pedig június 28. – július 1. között lesz.
A végzősök eközben április 2–11. és április 30. – május 9. között lesznek vakáción, a köztes időszakban online vesznek részt az oktatásban. Mint ismeretes, idén a katolikusok és protestánsok április 4-én, az ortodoxok pedig május 2-án ünneplik Krisztus feltámadását, a tavaszi vakációt pedig eredetileg úgy határozták meg, hogy mindkét ünnep idején valamennyi diák szabad legyen egy plusz egy hétig.
A 2. osztályosok képességfelmérőjét az eredetileg tervezett április 20–23. helyett a május 25–28. időszakban tartják. A 4. és a 6. osztályosok eközben az eredetileg meghatározott menetrend szerint adnak számot tudásukról. A karantén alá vont településeken a vesztegzár feloldása után szervezik meg a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok tudásfelmérőit, valamint a végzősök próbavizsgáit – hangsúlyozta a miniszter.
Cîmpeanu szerint a döntések konszenzussal születtek meg.
Arra az újságírói kérdésre, tudja-e valaki garantálni, hogy a diákok május 5-én visszatérhetnek az iskolapadokba, Cîmpeanu így válaszolt: „Senki nem tudja ezt garantálni.
Leszögezte ugyanakkor, hogy „ez a tanév véget fog érni, és megtartják az országos vizsgákat”.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!