
Fotó: orthodoxwiki.org
Ismét hallattak magukról annak a kezdeményezésnek az elindítói, amely azt célozza, hogy a román ortodox egyház a nyugati kereszténységgel együtt ünnepelje a húsvétot: ezúttal az ortodox egyház Szent Szinódusához fordultak nyílt levélben, amelyet számos ismert román közéleti szereplő aláírt.
2023. április 24., 18:422023. április 24., 18:42
A levélről Adrian Papahagi kolozsvári író, egyetemi tanár tett bejelentést – ő volt az, aki néhány héttel ezelőtt Theodor Bacoschi volt külügyminiszterrel együtt először felvetette a közös ünneplésre vonatkozó javaslatot. „Nyílt levelet küldtem a Román Ortodox Egyház Szent Szinódusának és az Országos Egyházi Gyűlésnek a keresztények egységének vágyáról a húsvét megünneplésében” – jelentette be Papahagi a közösségi oldalán.
A kezdeményezők a dokumentum elején leszögezik, hogy a 325-ben Nikaiában ülésező első ökumenikus zsinat, az ortodoxia egyik sarokköve megállapította, hogy Krisztus egy, egyetemes és apostoli egyháza az Úr feltámadását vasárnap ünnepli, mindenki számára egyformán.

Kemény bírálatot fogalmazott meg Vasile Bănescu, a román ortodox egyház szóvivője Teodosie konstancai érsekkel szemben, miután az ortodox egyházi elöljáró a katolikusokat sértő kijelentések közepette közölte, hogy ellenzi a húsvét közös ünneplését.
„Nyugat-Európában Nagy Károly uralkodásától kezdve egészen a 16. századig, tehát a sajnálatos szkizma után is, a keresztények évről évre együtt ünnepelték a húsvétot. Sajnos, csillagászati problémák, számítási bonyodalmak, polgári és egyházi naptári változások, amelyeket itt nem részletezünk, azt eredményezték, hogy ma már nem ugyanazon a napon ünnepli a kereszténység a feltámadást. Mind a nyugati, mind a keleti világ belegabalyodott a számításokba, amelyek egyik vagy másik oldalon tévesek vagy összefüggéstelenek voltak” – olvasható a dokumentumban.
Az aláírók szerint
„Az ortodoxián belül mindig is létezett annak a tudatossága, hogy egységesíteni kell azt a dátumot, amelyen az Úr feltámadását ünnepeljük (...) Tisztában vagyunk a naptár szinkronizálásának nehézségével, ami csak felekezetközi és ortodoxián belüli párbeszéddel valósítható meg, de ez nem mentség arra, hogy ugyanazt az eseményt különböző időpontokban ünnepeljük a különböző egyházakban. Szerencsére a húsvét különböző időpontokban való ünneplése nem vet fel dogmatikai problémákat, hiszen minden keresztény ugyanúgy vallja az Úr feltámadását; sajnos azonban hatással van az emberek életére, és megosztottságot, problémákat okoz” – teszik hozzá a levél aláírói.
Indoklásuk szerint nem lehetnek közömbösek ezekkel a problémákkal szemben.
Sok vegyes család (ahol a házastársak különböző felekezetűek), a katolikus és protestáns hagyományú országokban élő román ortodoxok milliói, sok különböző felekezetű román állampolgár nem ünnepelheti együtt, ugyanazon a vasárnapon a Megváltó feltámadását, mert az egyházak évszázadok óta nem hajlandók megegyezni, állandósítva ezt az indokolatlan szakadékot.
Előfordulhat, hogy előbb-utóbb búcsút mondhatunk annak a gyakorlatnak, miszerint Erdélyben két húsvétot is megünnepelnek: a nyugati kereszténység és az ortodoxia ünnepét is.
„Gyönyörű lenne, ha legalább 2025-től, az első nikaiai ökumenikus zsinat 1700. évfordulójától (...) együtt ünnepelnénk az Úr feltámadását, ortodoxok, katolikusok és protestánsok együtt (...) E cél elérése koherens lelkipásztori és missziós hatást is szerezne egy olyan keresztény világban, amely a szekularizmus gyakran agresszív nyomása alatt áll. Ugyanígy tudatában vagyunk annak, hogy
Tudjuk, hogy a húsvét kérdését nem lehet egyedül a román ortodox egyház egyoldalú akaratával megoldani, bár hagyományosan nyitott a párbeszédre. Kérjük azonban a román ortodox egyházat, hogy energikusan és meggyőzően vegyen részt a pánortodox és vallásközi párbeszédben ebben a kérdésben, hogy meggyőzze a testvéri ortodox egyházakat az egység szellemének elfogadásáról és a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus kezdeményezéseinek támogatásáról” – teszik hozzá a dokumentum aláírói.
A szinódus elé terjesztett dokumentum szerint „a vallási nacionalizmus (amely mélységesen unortodox és keresztényellenes), a Nyugat-ellenesség, a politikai számítások vagy az elavult naptárakhoz való ragaszkodás nem állhat a józan ész és a helyes hit (azaz a poszt-nikaiai ortodoxia) útjába, amely arra hív minket, hogy egységben ünnepeljük Urunk Jézus Krisztus feltámadását”.
A dokumentumot Papahagin és Baconschin kívül még huszonegyen írták alá,
Mint arról beszámoltunk, Papahagi még április elején kérte fel először közösségi oldalán a román ortodox egyház zsinatát, hogy a húsvét dátumát a Gergely-naptár szerint számítsák ki, hogy a román ortodoxok ugyanazon a napon ünnepeljék a feltámadást, mint a katolikus hívek.
Az egyetemi tanár felvetése vegyes fogadtatásra talált ortodox egyházi berkekben: míg a botrányos nyilatkozatairól hírhedt konstancai metropolita, Teodosie nem nézi jó szemmel, mivel szerinte a nyugati kerezsténység is az ortodoxoktól kapja a Szent Lángot húsvétkor, és szerinte a húsvét közös ünneplésével az az ortodoxokat is „cserben hagyná”, Andrei kolozsvári érsek-metropolita nem zárkózna el előle.
A Román Ortodox Egyház pragmatikus hivatalos álláspontot fogalmazott meg: eszerint
„A megoldás magában foglalja az ortodox egyházak közötti konzultációk újraindítását és pánortodox szinódusról szóló döntést” – közölte az ortodox patriarchátus.
A kormány célja, hogy az idén lehívja az országos helyreállítási tervben (PNRR) előirányzott 10 milliárd eurót – jelentette ki szombaton, Botoșani-ban Ilie Bolojan miniszterelnök.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton figyelmeztető előrejelzést, valamint több, szerda reggelig érvényben lévő sárga jelzésű riasztást adott ki kemény fagy és rendkívül alacsony hőmérsékletek miatt Románia legnagyobb részére.
Tavaly összesen 138 385 alkalommal volt szükség rendőri intézkedésre családon belüli erőszakos cselekmények miatt. Az esetek közül 67 010 városon, 71 335 vidéken történt – számolt be szombaton a román rendőrség.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
szóljon hozzá!