
Fotó: Pál Árpád
Szombaton reggel 7 órakor országszerte kinyitottak a szavazóhelyiségek. A vasárnap estig tartó kétnapos alkotmánymódosító népszavazáson a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönt Románia csaknem 19 millió választópolgára.
2018. október 06., 09:372018. október 06., 09:37
A referendum sikere esetén úgy pontosítják az alaptörvényt, hogy a család „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon” alapul, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A hatályos román alkotmányban a nemsemleges „házaspárok” fogalom szerepel.
A család fogalmának pontosítását célzó alkotmánymódosító népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők több mint 30 százaléka (több mint 5 millió 685 ezer választó) leadja voksát, és a névjegyzékben szereplő polgárok több mint 25 százaléka (csaknem 4 millió 738 ezer polgár) igennel voksol.
Romániában a rendszerváltozás után, 1991-ben elfogadott alkotmányt egyetlen alkalommal módosították, 2003-ban, amikor az euro-atlanti és európai uniós csatlakozás követelményeihez igazították a román alaptörvényt.
Első alkalommal történik meg, hogy polgári kezdeményezésként indult az alkotmánymódosító folyamat Romániában, amelyhez – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírását mellékeltek. A román alaptörvény átfogó módosítására 2013-ban, az akkor kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) is kísérletet tett, de tervezetük nem jutott el a népszavazásig, mivel az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a változtatások meghaladnák az alkotmánymódosítás (alkotmányban rögzített) kereteit.
A család alkotmányos meghatározását módosító indítványt a törvényhozók három negyede és a parlamenti pártok többsége támogatta. A pártok nem fordítottak nagy erőket a választók mozgósítására, miután a kezdeményezők arra figyelmeztették őket, hogy ne próbálják politikai célokra kisajátítani a referendumot. A kampányban főleg az egyházak buzdították voksolásra híveiket.
A két kisebb párt – a Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – igen voksra buzdít, míg az RMDSZ azt kéri választóitól, lelkiismeretük szerint szavazzanak a referendumon és ne engedjenek semmilyen uszításnak.
Csak egyszer voksolhatunk
Bár a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendum két napon át zajlik, minden választópolgár csak egyszer voksolhat; a többes szavazás bűntettnek minősül és szabadságvesztéssel büntetendő – hívta fel a figyelmet pénteken Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő. Dajbog rámutatott, a választópolgárok a lakóhelyük szerinti szavazókörzetben adhatják le voksukat szombaton és vasárnap, de ha más településen tartózkodnak a referendum ideje alatt, annak bármely szavazókörzetében voksolhatnak, majd nevük és személyi adataik felkerülnek egy pótlistára. A szóvivő egy példát is adott: ha valakinek Bukarestbe szól az állandó lakhelye, és a szavazás napjain a fővárosban tartózkodik, csak a lakóhelye szerinti szavazókörzetben voksolhat, más szavazókörzetben nem. Ha azonban a referendum két napján más településen tartózkodik, annak bármely szavazókörzetében voksolhat, és felírják a pótlistára. A szavazáshoz a következő, a voksolás napján érvényes iratok valamelyikét kell felmutatni: személyi igazolvány, ideiglenes személyi igazolvány, diplomata-útlevél, elektronikus diplomata-útlevél, szolgálati útlevél, elektronikus szolgálati útlevél, katonai szolgálati könyv (a katonai iskolák diákjai esetében), valamint egyszerű útlevél, egyszerű ideiglenes útlevél és egyszerű elektronikus útlevél, mindhárom az állandó lakhelyül szolgáló ország feltüntetésével – mondta a szóvivő. A mozgáskorlátozottak vagy az ágyhoz kötött betegek írásban mozgóurnát igényelhetnek a tartózkodási helyükhöz legközelebb eső szavazókörzetnél, a betegséget vagy mozgásképtelenséget igazoló orvosi iratok csatolásával.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!