Dan Tudorache, a PSD első kerületi szervezetének elnöke el is fogadta a politikus lemondását, ugyanakkor közölte: a választásokat követően viszszavárja az alakulat soraiba Oprescut, és nem engedi, hogy a voksolás alkalmával visszaéléseket kövessenek el vele szemben. A szenátor közölte: nem volt könnyű meghoznia a döntést, mivel 1995 óta tagja a pártnak. „Ennyi év után nehéz döntés volt, mivel szívem szerint baloldali vagyok, és ebben a korban már nem változik az ember. Sohasem voltam politikai vándor, így nem kívánok más pártba beiratkozni” – szögezte le. Hozzátette: a PSD nemet mondott a személyére, miközben a választók igent mondtak rá – ezt bizonyítják az indulását támogató polgárok aláírásai, amelyekből már több mint százezer összegyűlt. Úgy vélte: indulása nyomán nem vesznek el a PSD-re leadott szavazatok, mivel minden választó a számára szimpatikus jelöltre adja majd voksát. Oprescu leszögezte: nem akar ártani a PSD-nek, és pozitív kampányra készül.
Oprescu lépése nyomán Miron Mitrea, a párt kampányfőnöke elmondta: jobb szerette volna, ha Oprescu nem indul függetlenként, mivel a PSD így meglehetősen furcsa helyzetbe került. Leszögezte ugyanakkor, hogy a párt egyetlen jelöltet támogat, és az nem más, mint Cristian Diaconescu. Mircea Geoană pártelnök szerint Oprescu magánügye, milyen döntést hozott. Oprescuval egy időben egyébként lemondott párttagságáról a PSD egyik kerületi önkormányzati képviselője, Cătălin Stochiţă is, aki azzal indokolta lépését, hogy pártja nem kívánta őt újabb mandátumért indítani.
Mint arról beszámoltunk, Oprescu annak nyomán szánta el magát a függetlenként való indulásra, hogy a PSD nem őt jelölte a főpolgármesteri tisztségre. Az orvos-szenátor kétszer szállt eddig harcba a főpolgármesteri székért, ám mindkétszer alulmaradt. Egy felmérés szerint ugyanakkor a PSD jelöltjei közül ő pályázna a legnagyobb eséllyel a tisztségre. Egy tegnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint egyébként a tisztség elnyerésére a PD-L által indított Vasile Blaga a legesélyesebb jelölt.
B. L.
PSD: ellentétek Kolozsváron is
A PSD-n belül más szinten is belső harcok robbantak ki: Miron Mitrea, a párt kampányfőnöke hevesen bírálta az alakulat Kolozs megyei szervezetét, mivel az véleménye szerint rosszul kommunikál a polgárokkal, így nincs esélye a közelgő helyhatósági választásokon. Vasile Dâncu, a párt Kolozs megyei szenátora visszautasította a vádakat, bírálva Mitreát, amiért „kétfrontos” küzdelemre kényszeríti a szervezetet a választási kampány küszöbén. Hangoztatta egyúttal: Mitreát a pártban betöltött pozíciója nem jogosítja fel arra, hogy véleményt mondjon a területi szervezetekről.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).