
Dan Vîlceanu lehet Románia következő pénzügyminisztere
Fotó: Facebook/Dan Vîlceanu
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban közölte, hogy részt vesz az alakulat Országos Politikai Bürójának (BPN) szerdára összehívott ülésén, és nem kíván más pénzügyminiszter-jelöltet javasolni a kormányfő által preferált Dan Vîlceanu helyett.
2021. augusztus 18., 11:592021. augusztus 18., 11:59
2021. augusztus 18., 12:132021. augusztus 18., 12:13
Dan Vîlceanu parlamenti képviselőt jelöli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a pénzügyminiszteri tisztségre – döntött szerdai ülésén az alakulat vezetősége. Florin Cîţu kormányfő bejelentése szerint a javaslatot még a nap folyamán továbbítják az elnöki hivatalhoz, hiszen – mint ismeretes – a minisztereket az alkotmány szerint az államfő nevezi ki. A miniszterelnök közölte, hogy az ülésen a párt megyei szervezeti elnökeinek 70 százaléka jelen volt, és mindössze egy ellenszavazattal hagyták jóvá Dan Vîlceanu jelölését.
Mint ismeretes, a pénzügyminiszteri tisztség Alexandru Nazare leváltásával üresedett meg. A minisztériumot ügyvezetőként jelenleg a kormányfő irányítja.
A PNL országos vezető testületét többek között azért hívta össze Florin Cîţu miniszterelnök és az őt támogató politikusok egy csoportja, hogy hagyják jóvá Dan Vîlceanu jelölését. Ludovic Orban a parlamentben újságíróknak elmondta, véleményét a pénzügyminiszter-jelöltről a BPN ülésén fogja kifejteni.
„Nem javasolok más jelöltet” – idézte a PNL újrázni készülő elnökét az Agerpres.
Orban egyúttal emlékeztett, hogy az ülést a szabályzatnak megfelelően ő fogja levezetni.
Ha ezek megfelelnek a szabályzatnak, és a testület döntőképes, akkor az ülésen én fogok elnökölni” – jelentette ki.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezető testülete szerdán ül össze jóváhagyni Dan Vîlceanu parlamenti képviselő jelölését a pénzügyminiszteri tisztségre – jelentette be Florin Cîţu miniszterelnök kedd este.
Mint ismeretes, Florin Cîţu miniszterelnök kedd esti bejelentése szerint a PNL országos vezető testülete szerdán ül össze jóváhagyni Dan Vîlceanu parlamenti képviselő jelölését a pénzügyminiszteri tisztségre. A kormányfő amúgy úgy számol, hogy támogatóival együtt biztosítani tudják a döntéshez szükséges létszámot.
Engedélyezte Florin Cîţu számára szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetősége, hogy induljon az alakulat elnöki tisztségéért a szeptemberi tisztújító kongresszuson. Erről maga a miniszterelnök számolt be a PNL vezető testületének ülése után. Közlése szerint a döntést egyhangúlag hozta meg a testület. Az engedményre azért volt szükség, mert a PNL szabályzata szerint csak az a személy pályázhat az elnöki tisztségre, aki legalább öt éve tagja a pártnak. Florin Cîţu szeptember 10-én iratkozott be a PNL-be, de még ezen a hétvégén iktatni kívánja a jelöltségét. Mint ismeretes, a párt tisztújító kongresszusát szeptember 25-én tartják.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
szóljon hozzá!