
Fotó: Baricz Tamás Imola
Romániában a páciensek nem részesülnek ugyanolyan kezelésben, mint a fejlettebb európai országok betegei – nyilatkozta Florian Bodog egészségügyi miniszter.
2017. október 20., 11:362017. október 20., 11:36
A tárcavezető egy csütörtöki rendezvényen elismerte, a romániai betegek nem ugyanolyan típusú kezelésekben részesülünk, mint a fejlettebb európai országok páciensei.
„Azért nem, mert egyrészt Romániában nincsenek bejegyezve, mert Románia nem vonzó bizonyos termékek számára, másrészt ami be is van jegyezve, az párhuzamos exporttal elhagyja az országot. Ugyanakkor az egészségügyi infrastruktúra is elavult, hiába vannak nagyon jól felkészült egészségügyi szakembereink, ez nem kárpótolja azt, hogy így néznek ki a kórházak, ahogy” – magyarázta Bodog az Egyetemi Sürgősségi Kórházban tartott beszélgetésen.
„Tudjuk, hogy nagyon nehéz betegségeket kezelni, nagyon sok pénzbe kerülnek, szerintem sokkal jobb, ha sikerül megelőzni, vagy korai stádiumban felismerni ezeket a betegségeket, és ezt szűrés által lehet elérni. A kormányprogramban felvállalt szűrésekre is európai támogatásokat fogunk lehívni” – idézte az Agerpres hírügynökség Bodogot.
Marius Nica európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, európai alapok nélkül nem lehet kiegyenlíteni az egészségügyi rendszerben tapasztalt különbségeket. A 2014-2020-as finanszírozási periódusban szinte megháromszorozódott az egészségügyi rendszer fejlesztésére szánt összeg, körülbelül 700 millió euró áll Románia rendelkezésére.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!