
Az igazságügy működését szabályozó törvényeket módosító javaslatokat egyben, határozottan el kell utasítani az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint.
2017. november 08., 22:362017. november 08., 22:36
A korrupcióellenes ügyészség szerdán közleményben nyilvánított véleményeket a parlament előtt levő javaslatokról, kifejtve: az állásfoglalást a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kérésére adták ki a bírák és ügyészek jogállását, az igazságügyi szervek, valamint a CSM működését szabályozó törvények módosítását célzó javaslatokhoz.
Eközben Tudorel Toader igazságügy-miniszter a módosítások kapcsán Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével Brüsszelben folytatott tárgyalásairól számolt be. Közölte: a legkényesebb kérdések, vagyis az igazságügyi felügyelet sorsa, a bírák és ügyészek felelőssége, valamint a főügyészek kinevezésének kérdése került szóba.
Kifejtette: a minisztérium azt támogatja, hogy az igazságügyi felügyelet ne maradjon a CSM irányítása alatt, és a minisztérium hatáskörébe se kerüljön, ehelyett legyen önálló intézmény. A bírák és ügyészek felelőssége kapcsán megjegyezte:
A Politico című brüsszeli portál értesülései szerint egyébként Timmernans azt kérte, hogy az alktományosság és a jogállamiság betartását vizsgáló Velencei Bizottság állásfoglalásáig ne fogadják el a módosításokat.
A Romániai Bírók Országos Szövetsége (UNJR) arra kéri Nicuşor Dan elnököt, hogy küldje vissza a parlamentnek felülvizsgálatra a bírói és ügyészi nyugdíjak csökkentésére vonatkozó törvénymódosítást.
A tanügyi szakszervezetek az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota elé vonultak tiltakozni szerdán.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerdán egyszerű indítványt nyújtott be a szenátusban Demeter András RMDSZ-es kulturális miniszter ellen – adta hírül az Agerpres.
A bukaresti kormány által kedd este elfogadott, a romániai közigazgatás takarékosabb és költséghatékonyabb működtetésére vonatkozó reform tervezete számos módosítást tartalmaz az autóvezetők számára is.
A kormány egyeztetett az egyetemek képviselőivel a doktori pótlék felére csökkentéséről – jelentette ki kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.
A súrlódások ellenére jobb a koalíciós kormányzás, mint az egypárti, az emberek megbánnák, ha 2028-ban egypárti kormány alakulna – vélekedik Kelemen Hunor RMDSZ.-elnök.
szóljon hozzá!