Fotó: Gov.ro
A leköszönő szociáldemokrata párti (PSD) kormány hétfőn első olvasatban tárgyalt a minimálbér emeléséről – jelentette be a kabinet ülésének első felében Viorica Dăncilă ügyvivő miniszterelnök. Mint ismeretes, Dăncilă korábban azt ígérte, kormánya hétfőn elfogadja a minimálbér emeléséről szóló kormányhatározat-tervezetet, ám erre nem került sor.
2019. november 04., 17:232019. november 04., 17:23
2019. november 04., 20:402019. november 04., 20:40
A távozó kormányfő hétfőn emlékeztetett, kormánya 2262 lejre szeretné emelni jövő januártól a legkisebb fizetések értékét, a felsőfokú végzettséggel rendelkező alkalmazottak számára garantált minimálbér pedig 2620 lejre nőne. Leszögezte,
„Erős szociális hatással bíró intézkedésről van szó olyan körülmények között, hogy jelenleg 1,4 millió alkalmazott dolgozik minimálbérért. Miniszterelnökként úgy gondolom, szociális szempontból igazságos és korrekt intézkedés. Meggyőződésem, hogy vannak érvek és kedvező a gazdasági környezet, így nem látok okot arra, hogy a következő kormány ne emelné jövőre a minimálbért” – mondta a kormányfő. Jelezte egyúttal, a tervezetről egyeztettek a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel, és kielemezte a Gazdasági és Társadalmi Tanács (CES) is. Megjegyezte, a PSD-kormányzás központi célkitűzése a lakosság életének jobbá tétele volt.
Úgy tűnik, mégsem bízza Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök kormányára Viorica Dăncilă ügyvivő kormányfő a minimálbér emelését, hétfő este bejelentette, a szociáldemokrata (PSD) kabinet hétfőn elfogadja a minimálbér emeléséről szóló, jelenleg közvitán levő kormányhatározat-tervezetet
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.
Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).
Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.
A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.
Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.
Fel sem merül, hogy Románia költségvetési deficitje elérje a GDP 11 százalékát – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő. A miniszterelnök a napokban elismerte, hogy Románia képtelen teljesíteni a hiánycélt.
21 állami vállalat különleges ügyvezetőjét menesztette Radu Miruță gazdasági miniszter, egyesek közülük akár 30 000 lejes fizetést is kaptak – ezt maga a tárcavezető jelentette be kedden este.
szóljon hozzá!