
Laura Codruța Kövesi szerint nyilvánvaló, hogy lejárató kampányt folytatnak ellene
Fotó: Agerpres/Liviu Sova
Megkérdőjelezte az ellene bűnvádi eljárást folytató ügyészek elfogulatlanságát, és lecserélésüket kérte Laura Codruta Kövesi, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetője, akit gyanúsítottként idézett be pénteken a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ).
2019. február 15., 16:072019. február 15., 16:07
2019. február 15., 18:292019. február 15., 18:29
Az európai főügyészi posztra esélyesként pályázó Kövesit elmondása szerint hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják – a DNA által korrupcióval vádolt, az eljárás elől külföldre menekült – Sebastian Ghiță volt parlamenti képviselő és médiamágnás tavaly decemberi feljelentése alapján. A román média szerint az az Adina Florea SIIJ főügyész-helyettes jár el Kövesi ügyében, akit a román igazságügyi miniszter kétszer is Kövesi utódjaként jelölt a DNA élére, de Klaus Johannis államfő következetesen megtagadta kinevezését.
A kihallgatásról távozó Kövesi elmondta: mind Florea, mind az eljárást felügyelő SIIJ-főügyész ellen elfogultsági óvást terjesztett be. Azt is közölte, hogy
Ha eltiltották volna az ország elhagyásától, Kövesi nem utazhatott volna el Brüsszelbe, ahol a hónap végén tartják az európai főügyészi posztra pályázó, a szelekciós bizottság rövid listáján szereplő három jelölt meghallgatását az Európai Palamentben.
Kövesi sajtónyilatkozatában
Úgy értékelte: nem véletlen beidézésének időzítése, mint ahogy szerinte az sem véletlen, hogy – állítása szerint – fegyelmi eljárások indultak azon bírák és ügyészek ellen, akik nyilvánosan szót emeltek az igazságszolgáltatás átszervezését és a büntetőjog módosítását célzó, tüntetéseket és nemzetközi tiltakozás kiváltó tavalyi törvénymódosítások ellen.
A több korrupciós ügyben is vádlottként szereplő, Szerbiában politikai menedékjogot élvező
A volt politikus azt állította, hogy Kövesi felkérésére 2011-ben ő fizette ki a nemzetközi körözés alatt álló, Indonézia által Romániának kiadott Nicolae Popa hazaszállításának 200 ezer eurós költségeit. Ghiță szerint Kövesinek, aki 2011-ben Románia legfőbb ügyésze volt „senki sem mert nemet mondani”.
Kövesi a gyanúsítást koholmánynak nevezte és azt állította: azóta a rendőrség is közleményben tisztázta, hogy Popa repatriálásának költségeit a belügyminisztérium fedezte. Popát egy több mint százezer kisbefektető megkárosító pilótajáték, az úgynevezett Országos Befektetési Alap (FNI) szervezése miatt távollétében ítélte jogerősen 15 év börtönbüntetésre a román bíróság.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!