Románia jelenleg „kétirányú” tranzitországnak számít a nemzetközi kábítószer-forgalmazás útvonalán: a csempészek itt juttatják Nyugat-Európába az Afganisztánból származó heroin-, morfium-alapanyag és ópiumszállítmányaikat, másrészt a kontinens nyugati és északi felébõl ugyanitt jutnak el a szintetikus drogok Ázsiába. Tavaly 2300 kilogramm kábítószert foglaltak le a román nyomozók, ez azonban a jéghegy csúcsa, mivel az ország területén keresztülhaladó drogszállítmányok 80 százalékát sikerül túljuttatni a határon. A belügyminisztérium kábítószer-ellenes ügynökségének (ANA) adatai szerint az országban stagnál ugyan a nagy kockázatú drogfogyasztók száma – Bukarestben 24 ezer heroinfüggõt tartanak nyilván –, egyre többen vetik alá magukat azonban a marihuána, vadkender és hasis hatásának. Pavel Abraham rendõrbiztos, az ANA elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kábítószer célba juttatása végett a nemzetközi csempészhálózatok elõszeretettel alkalmaznak román állampolgárokat. „Világszerte naponta legalább egy román drogfutár fennakad a bûnüldözõ szervek hálóján” – nyilatkozta az illetékes. Egy Szenegálból Madridba tartó román férfi bõröndjében nemrég három kilogramm kokaint fedeztek fel, egy román házaspár tíz kiló heroinnal Ecuadorban bukott le, sõt megtörtént, hogy egy román férfi lenyelt egy kilogramm heroint. Tavaly Romániában közel háromezer, kábítószerrel kapcsolatos bûncselekményt jegyeztek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).