
Fotó: Haáz Vince
Nagyszebenben hozhatják létre a NATO dél-európai erőinek parancsnokságát – erősítette meg Mircea Geoană, az észak-atlanti katonai szövetség főtitkár-helyettese.
2023. július 03., 11:012023. július 03., 11:01
Geoană a Turnuls Sfatului című lapnak adott, vasárnap megjelent interjúban arról beszélt: a katonai döntés már megszületett, a politikai döntést pedig várhatóan az e hónapban, 11-én és 12-én Vilniusban megtartandó NATO-csúcstalálkozón hozzák meg.
Geoană az esetleges államfői ambícióit firtató kérdésre közölte, a végső döntés meghozataláig nem kíván válaszolni, mivel a NATO-ban betöltött tisztségére koncentrál. Ugyanakkor megjegyezte: új irányt kell keresni,

Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke és államfőjelöltje mindenképpen megnyerné a jövő évi államfőválasztást, ha elindulna – derül ki a brazil Atlas Intel közvélemény-kutató felméréséből.
A NATO állandó és integrált parancsnoki struktúrával rendelkezik, amelyben valamennyi tagállam katonái részt vesznek. A szövetségnek két stratégiai parancsnoksága van, a Szövetséges Műveleti Parancsnokság Monsban (Belgium) és a Szövetséges Átalakítási Parancsnokság Norfolkban (Egyesült Államok).
E két stratégiai parancsnokság alá tartozik két közös parancsnokság, amelyek a hollandiai Brunssumban és az olaszországi Nápolyban székelnek, és amelyek a katonai műveletek végrehajtásáért és irányításáért felelősek.
A parancsnoki struktúrához tartozik még egy légierő-parancsnoki központ (Ramstein, Németország), a szárazföldi erők parancsnoki központja (Izmir, Törökország) és egy a haditengerészeti parancsnokság (Northwood, Egyesült Királyság).
Most azonban az a terv, hogy a Mons és Brunsun alatti szinten

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ragaszkodik ahhoz, hogy párttagsággal rendelkező jelöltet indítson el az államfőválasztáson – jelentette be Marcel Ciolacu pártelnök. Ez azt is jelentheti, hogy egyes vezetők fenntartásai ellenére a jelenlegi .
A Business Insider még májusban cikkezett arról, hogy Németország azért kampányolt, hogy Münster legyen a NATO északi főhadiszállása, de a többi európai nemzet többsége a lengyelországi Szczecin mellett van.
Az egykori szász városban jelenleg a NATO délkeleti többmenzetiségű dandárjának parancsnoksága működik, ezt alakítanák át regionális parancsnoksággá.

Harcba szállhat az államfői tisztségért Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, volt szociáldemokrata pártelnök egyes értesülések szerint. Hamarosan létre is jön egy támogatói csoport, amely a választási kampányának témáit állítja majd össze.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
szóljon hozzá!