
Marcel Ciolacu PSD-elnök nemigen akar államfőjelölt lenni
Fotó: Psd.ro
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ragaszkodik ahhoz, hogy párttagsággal rendelkező jelöltet indítson el az államfőválasztáson – jelentette be Marcel Ciolacu pártelnök. Ez azt is jelentheti, hogy egyes vezetők fenntartásai ellenére a jelenlegi helyettes NATO-főtitkár, Mircea Geoană volt PSD-elnök mögé sorolnak be.
2022. július 18., 16:202022. július 18., 16:20
2022. július 18., 18:312022. július 18., 18:31
Ciolacu hétfőn beszélt arról, miszerint nem kizárt, hogy a szociáldemokraták a párton kívülről érkező jelöltet indítanak az államfőválasztáson, amit a jelenlegi állás szerint 2024-ben rendeznek Romániában. A politikus közölte, a PSD szakított azzal a hagyománnyal, hogy automatikusan a pártelnököt indítja el az államfőválasztáson, ennek nyomán a jelöltet az összes helyi szervezet, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választják majd ki egy országos „választási konferencia” keretében.
Ciolacu azt is hozzátette, hogy párton kívüli jelöltek indulását is elfogadhatónak tartja annak érdekében, hogy minél nyíltabb legyen a verseny. A bukaresti képviselőház elnöki posztját is betöltő politikus leszögezte ugyanakkor, hogy a PSD-n belül még nem kezdtek el az egyeztetések. A pártelnök arról mindazonáltal nem beszélt, hogy esetleg Mircea Geoană NATO-főtitkár-helyettest, a PSD volt elnökét indítanák el államfőjelöltként.
Mint arról beszámoltunk, egybehangzó sajtóértesülések szerint hamarosan olyan, közismert értelmiségiekből álló munkacsoport megalakulását jelentik be, amelynek a feladata Geoană államfői kampányának előkészítése. Geoană mandátuma a jövő év végén jár le a NATO-ban. Az elnökválasztás eredetileg 2024-ben, Klaus Iohannis második államfői mandátumának lejártakor esedékes, ám egyes értesülések szerint Iohannis jó esélyekkel pályázik a NATO főtitkári tisztségére.
Vélhetően erre az eshetőségre készülve egyengetnék az utat Geoană államfővé választása előtt. Bár arról nem volt szó, hogy a volt szociáldemokrata párti politikus a PSD színeiben indulna, Ciolacu mostani nyilatkozata megnyitja a lehetőséget ezen verzió előtt. Igaz, az értesülések szerint a párt vezetőinek egy része nem feltétlenül támogatná ezt a megoldást, mivel attól tartanak, hogy Geoană múltjának egyes ellentmondásos eseményei csökkentenék a győzelmi esélyeket.

Harcba szállhat az államfői tisztségért Mircea Geoană, a NATO főtitkár-helyettese, volt szociáldemokrata pártelnök egyes értesülések szerint. Hamarosan létre is jön egy támogatói csoport, amely a választási kampányának témáit állítja majd össze.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!