Munkához láthat a CNSAS

A Szekuritaté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tagjai ma teszik le az esküt a parlamentben. Tegnap a delegációt közös ülésen hallgatta ki a szenátus és a képviselőház jogi bizottsága, amely elfogadta a testület jelöltjeit.

Gazda Árpád

2006. március 23., 00:002006. március 23., 00:00

A CNSAS vezetőtanácsa 11 tagból áll, közülük az államfő és a kormány egy-egy tagot jelölhetett, a többi kilencet pedig a parlamenti frakciók. A CNSAS élére a Cãlin Popescu-Tãriceanu által támogatott Constantin Ticu-Dumitrescu volt szenátort és politikai foglyot nevezték ki.
Ticu-Dumitrescu a kommunista rendszer támogatóinak leleplezéséről szóló törvényjavaslata révén vált híressé. Lapunk nemrég interjút közölt a CNSAS újonnan kinevezett elnökével, aki leszögezte: nem szándékszik bábként ülni a székében. Ticu-Dumitrescu ugyanakkor kifejtette, hogy az általa vezetett intézményt azonos tekintélyűnek véli az állam csúcsintézményeivel, és működése mintaszerűen átlátható lesz.
A tegnapi ülésen a CNSAS-elnök elmondta: azért vállalta a tisztséget, mert meg akar felelni a közvélemény elvárásainak a tekintetben, hogy leleplezzék az egykori titkosszolgálat tagjait. Ticu-Dumitrescu egyébként a közeljövőben találkozni kíván a belügy-, az igazságügy- és a védelmi miniszterekkel annak érdekében, hogy a minisztériumokban található dokumentumállományt rendelkezésükre bocsássák.
Ami a CNSAS vezetőtanácsának többi tagjait illeti: az államfő Dragoº Petrescu történészt jelölte, a liberálisok pedig Claudiu Secaºiut, aki tagja volt a régi vezetőtanácsnak is. Mircea Dinescu eddig is tevékenykedett az átvilágítóbizottságban, a költőtől ellenben a demokraták az utolsó pillanatban megvonták bizalmukat, a liberálisok jelöltjeként azonban folytathatja vizsgálati munkáját. Dinescu helyett a demokraták Corneliu Turianut javasolták, aki Dan Lazeával együtt lett a Demokrata Párt CNSAS-s küldöttje. Az RMDSZ ismét Csendes Lászlót támogatta, a Nagy-Románia Párt pedig Constantin Buchetet. A Szociáldemokrata Párt Cazimir Ionescut, Florian Chiþescut és Ioana Dobrescut delegálta a CNSAS vezetőtanácsába. Barta Zoltán
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét

Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.

Kihallgatása után őrizetbe vette a DIICOT a moldovai hírszerzés hazaárulással gyanúsított volt igazgatóhelyettesét
2025. szeptember 09., kedd

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.

PSD: az önkormányzatok költségeit nem föltétlenül csak leépítésekkel lehet csökkenteni
2025. szeptember 09., kedd

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.

A PNL is támogatja, hogy az anyák ne fizessenek egészségbiztosítási járulékot
2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen