
Van hova fejlődni. Haderőfejlesztés és stratégiaváltás szükséges
Nincs jó véleményük a román hadseregről a lengyeleknek, legalábbis a Defence 24 katonai témákra szakosodott portál újságíróinak.
2022. augusztus 20., 14:012022. augusztus 20., 14:01
A lap kiemeli, hogy Románia az éves GDP-jének 2,5 százalékát védelmi célokra költi. Az elemzés szerint a román hadsereg F–16-os repülőgépei csak korlátozott mértékben képesek önmagukban megvédeni az ország légterét. A kiadvány cikkében körülbelül 64 500 aktív romániai katonával számol. A hadsereg felszereltségével kapcsolatos következtetés, hogy bár Románia beszerzi a legújabb generációs technológiát, például a HIMARS-t vagy a Patriotot, az eszközök nagy része régi.
Kissé jobb a helyzet a gyalogsági harcjárművek tekintetében, ahol az MLI–84 Jderul Spike páncéltörő rakétákkal van felszerelve.
Ami a páncélozott járműveket illeti, folyamatban van a Piranha 5 utánpótlási program, de Piranha 3-ak már használatban is vannak. Ebben a kategóriában a lengyelek megemlítik még a mintegy háromszáz Humveet, de azt is, hogy a különleges alakulatok új páncélozott JLTV-ket kapnak.
„A légierő kapacitása Románia légterének védelmére nagyon korlátozott” – fogalmaz a cikk. Megjegyezi ugyanakkor: még 32 F–16-os AM/BM változatot terveznek vásárolni Norvégiából. „Hosszú távon ezeket a gépeket F–35-ösre kell cserélni” – állapítja meg az elemzés. Megemlítenek még 58 IAR 330-as helikoptert és csak 12 Shadow 600-as drónt.
Márciusban a Szabad Európa román kiadásának nyilatkozva Claudiu Degeratu nemzetbiztonsági szakértő sem volt elragadtatva a hadsereg technológiai potenciáljától.
És ezeknek csak kisebb része – amit kifejezetten NATO-tevékenységre szántak – rendelkezik megfelelő harci készültséggel” – mondta a Degeratu. Szerinte a 2014 óta tartó időszak, és különösen az orosz–ukrán háború kirobbanása nagyon is akuttá teszi a haderőfejlesztés kérdését, és stratégiaváltást követelnek meg.
A Főtér.ro portál által idézett Hari Bucur-Marcu biztonságpolitikai szakértő úgy látta, Románia képtelen lenne egymagában ellenállni egy orosz inváziónak. „Valószínűleg kevesebbre lenne képes, mint az ukrán hadsereg” – fogalmazott. Hozzátette ugyanakkor, hogy Románia NATO-tag, a NATO-erők és Oroszország közti arány pedig tíz az egyhez a katonai szövetség javára.

A régió biztonsága létfontosságú az ország biztonsága szempontjából, és az ukrajnai háború ismételten megmutatja, hogy Romániának modern, korszerűen felfegyverzett hadseregre van szüksége.
Az Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök által javasolt kormányprogram szerint a területi-közigazgatási reform a kormány ,,nulladik számú prioritása”, és előfeltétele annak, hogy a program többi fejezetében felvázoltak működjenek.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
szóljon hozzá!