
Ez idáig mintegy 4500 személyt hallgattak ki az 1989-es forradalom ügyében – tájékoztatott kedden a bukaresti főügyészség.
2018. szeptember 18., 17:252018. szeptember 18., 17:25
2018. szeptember 18., 17:262018. szeptember 18., 17:26
A vádhatóság közleménye értelmében az ügyben vizsgálatot folytató katonai ügyészek összesen 5834 sértett és a büntetőeljáráshoz polgári félként csatlakozott személy vagy ezek leszármazottainak a kihallgatását rendelték el.
Ebben megjegyzik, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) számos olyan dokumentumot bocsátott a főügyészség rendelkezésére, amelyek segítenek az 1989 decemberében történtek tisztázásában. Ezeket az iratokat két hónapon át tanulmányozták a katonai ügyészek, és egy részüket – titkosságuk feloldását követően – a dossziéhoz csatolják.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint az idei év első öt hónapjának költségvetési adatai azt mutatják, hogy a múlt év ugyanezen időszakához képest több mint 40 százalékkal, 64 milliárd lejről 36 milliárd lejre csökkent a deficit.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) craiovai polgármestere, Lia Olguța Vasilescu szerint elegendő parlamenti támogatás állhat össze egy Sorin Grindeanu által vezetett, egyszínű PSD- kormány mögött – akár az RMDSZ szavazataival is.
Kellemetlen, de szerencsésen végződő találkozása volt szombaton két turistának – egy apának és lányának – a Csukás-hegységben.
Figyelmeztetéseket adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat a kánikula miatt. Vasárnap reggeltől 16 megyében vörös riasztást lép életbe, hétfőtől szerdáig pedig az ország területének háromnegyed részére rendeltek el harmadfokú riasztást.
Alig telt el néhány óra azután, hogy a kormányzó jobbközép pártok (PNL, USR és az RMDSZ) Siegfried Mureșan személyében önálló miniszterelnök-jelölttel rukkoltak elő, többen máris azzal vádolják az EP-képviselőt, hogy idegen érdekek szolgálatában áll.
Nicușor Dan elnök közölte, hogy a pártok visszatértek a „politikai patthelyzethez”, miután a PNL kedden még kötelezettséget vállalt egy kisebbségi PSD-kormány megszavazására, ám később megváltoztatta az álláspontját.
Románia a német technológiai megoldást alkalmazza az európai digitális pénztárca saját verziójának kifejlesztéséhez. Az Európai Unió tagállamaként az országnak 2026 decemberéig kötelezően implementálnia kell a digitális tárcát.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
A PNL, az USR, valamint az RMDSZ szabotálja a kormányalakítást, és folyamatosan új feltételeket találnak ki pozícióik megőrzéséért – szögezte le pénteki közleményében a PSD.
szóljon hozzá!