
Fotó: Tamás Attila
A kormány szabadnapnak nyilvánítja december 27-ét és január 3-át a közszférában, de a kincstár dolgozni fog december 27-én is – jelentette be a pénteki kormányülés elején Ludovic Orban miniszterelnök.
2019. december 20., 10:322019. december 20., 10:32
2019. december 20., 13:042019. december 20., 13:04
Az állami alkalmazottaknak utólag be kell pótolniuk ezeket a pluszban kapott szabadnapokat – közölte Violeta Alexandru munkaügyi miniszter. A tárcavezető hozzátette, a döntéssel az idegenforgalmi ágazat kérésének tesznek eleget, hogy bátorítsák a hegyi turizmust. A közszférában dolgozók így a karácsonyi ünnepek idején és az újév első napjaiban is 5-5 napos hosszú hétvégén lesznek, mivel nemcsak december 25., 26. és január 1., hanem január 2. is a munka törvénykönyvében szereplő hivatalos munkaszüneti napnak számít.
A kormány pénteki ülésének napirendjére tűzött egy olyan határozatot is, amely 1 682 közigazgatási-területi egységnek utal ki működési költségeket. Az összeget a kormány tartalékalapjából fedezik. A kiutalt összegek biztosítják a hatóságok működését az év végéig.
A tervezetet Ion Ştefan, közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszter kérésére vették fel a pénteki kormányülés napirendjére.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!