
Nem csak a partvidék, a tenger vize is szennyezett, az vízi élőlényekből a mikroműanyag pedig az emberi szervezetbe juthat. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Riasztó eredményekre hívták fel a figyelmet a Fekete-tenger állapotát vizsgáló kutatók: a vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A kutatók szerint a helyzetért elsősorban a Duna torkolatának közelsége tehető felelőssé, hiszen a folyó naponta tonnaszámra szállít műanyaghulladékot a tengerbe, a kis részecskék pedig a halak és más élőlények szervezetébe jut. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
2026. január 15., 19:462026. január 15., 19:46
2026. január 15., 21:282026. január 15., 21:28
A Grigore Antipa Nemzeti Tengeri Kutató-Fejlesztő Intézet (INCDM) szakemberei által végzett vizsgálat szerint a romániai partvidékről gyűjtött sprotnik és öblöscsigák 93,3 százaléka, valamint a kagylók 66,7 százaléka tartalmazott mikroműanyag-részecskéket – vagyis 5 milliméternél kisebb műanyagdarabokat.
A 2025 decemberében publikált tanulmány kimutatta:
– ismertette a kutatás eredményét a Digi24 hírtelevízió. A romániai mintákat a kutatók összevetették a bolgár szakemberek által Várna és Burgasz térségében végzett vizsgálatokkal. A különbség jelentős:
„A mikroműanyagok fokozott jelenléte összefügghet azzal, hogy a vizsgált fajok közel élnek a Duna torkolatához, amely a román partvidék északi részén naponta akár 4,2 tonna műanyagot juttat a tengerbe. (…) A fekete, kék és átlátszó mikroműanyagok alkották a talált részecskék többségét mindhárom faj esetében, bár arányuk eltért. A kagylókban főként kék, az öblöscsigákban fekete, míg a sprotniban átlátszó részecskék domináltak – ez egyértelmű fajonkénti különbségeket mutat az elfogyasztott mikroműanyagok összetételében” – olvasható az intézet tanulmányában.
Miközben a román légierő jogosan büszkélkedik azzal, hogy sikerült lelőni két, az ország légterébe behatoló harci drónt, az is tény, hogy ár-érték arányban határozottan nem „megérős” egy ilyen bevetés.
Szombat reggel újabb drónt lőttek le a Tulcea megyei Szentgyörgy településtől tíz kilométerre – jelentette be Nicușor Dan a Facebookon. Az incidens kevesebb mint 24 órával azután történt, hogy Buzău megyében is megsemmisítettek egy drónt.
Jövő héten folytatódnak a parlamenti pártok közötti egyeztetések a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és ha a korábbi kormánykoalíciót alkotó négy pártnak sikerül kompromisszumra jutnia, újabb rendkívüli parlamenti ülésszakot hívhatnak össze.
Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Több mint százezer lejes bírságot rótt ki Irineu Darău gazdaságért, digitalizációért, vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős ügyvivő miniszterre az Állami Cégek Teljesítményének Felügyeletével és Értékelésével Foglalkozó Ügynökség (AMEPIP).
A román légierő egyik F-16-os vadászgépe lelőtt egy drónt az ország légterében – jelentette be pénteken Nicușor Dan államfő.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vette pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Mihai Rafiut, a bukaresti, valamint Tiberiu Alexandru Pîrvut, a plopeni-i fegyvergyár igazgatóját, illetve utóbbi üzem kereskedelmi igazgatóját.
Újabb hajó rongálódott meg a Fekete-tengeren a román felségvizek közelében péntekre virradóra, a gyanú szerint katonai eszköz okozta robbanás történhetett.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
szóljon hozzá!