
Fotó: Iulian Bulai/Facebook
A kormány és a minisztériumok struktúráját szabályozó sürgősségi rendeletet fogadott el hétfő esti ülésén a kabinet – számol be az Agerpres.
2020. december 29., 11:282020. december 29., 11:28
A rendelet értelmében a miniszterelnök-helyettesek feladatkörét a miniszterelnök döntése alapján szögezik le, és a tevékenységükhöz szükséges kiadásokat az állami költségvetésből, a kormányfőtitkárság költségvetésén keresztül biztosítják.
Egyes minisztériumok átszerveződnek: a gazdasági, energiaügyi és üzleti szféráért felelős minisztériumot például a gazdasági, vállalkozásügyi és turisztikai minisztérium váltja fel,
a tanügyminisztérium, illetve a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős tárca.
A sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése után 30 napon belül a minisztereknek javaslatokat kell tenniük az alárendeltségükbe tartozó intézmények és hatóságok átalakításáról.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!