
Fotó: Erdély Bálint Előd
A román kormány feloldja a kijárási tilalmat a nyugati, valamint a keleti rítusú húsvét idején a hagyományos éjféli misék idejére.
2021. március 25., 14:202021. március 25., 14:20
2021. március 25., 16:302021. március 25., 16:30
Módosítani fogják a hatóságok a kijárási tilalom szabályait, hogy a hívek részt vehessenek a húsvéti éjféli misén, illetve az ünnephez kötődő más egyházi szertartásokon – szögezte le a miniszterelnök csütörtökön, az egyházi illetékesekkel folytatott megbeszélést követően. Florin Cîţu egy Facebook-bejegyzésben azt írja, az egyeztetésen megoldásokat kerestek arra, hogy a keresztények idén egészségügyileg biztonságos módon vehessenek részt a húsvéti templomi szertartásokon. Végül az a határozat született, hogy ennek érdekében húsvétkor lazítanak a kijárási korlátozásokon, módosul az intervallum, amely alatt érvényben lesz a tilalom. A kormányfő ugyanakkor felhívást intézett az egyeztetésen jelen levő egyházi képviselőkhöz, hogy támogassák híveik körében a koronavírus elleni oltókampányt. Florin Cîţu szerint szó esett a megbeszélésen a koronavírusban elhunyt személyek temetési szertartásával kapcsolatos szabályok módosításáról is, az új előírásokat az egyházi illetékesekkel közösen dolgozzák majd ki.
A bejelentést megelőzően a román média közölte, hogy a kormány, az országos vészhelyzeti bizottság, valamint a különböző vallási felekezetek képviselői között lezajlott egyeztetés nyomán az a döntés körvonalazódik, hogy idén megrendezhetőek lesznek az éjféli misék, amelyeken a hívek részt vehetnek. Ennek megfelelően a jelenleg 22 órától érvényes kijárási tilalmat kitolhatják éjjel 2 órára, esetleg egész éjszaka megszüntethetik a mozgásszabadság korlátozását.
A bukaresti görögkeleti patriarchátus csütörtökön már kész tényként tálalta a húsvéti szentmisék megrendezésének engedélyezését. Az ortodox egyház közölte, a kormányzati és egyházi illetékesek csütörtökön lezajlott megbeszélésén körvonalazódott, hogy a húsvéti miséket normális módon lehet megtartani, a hatályos járványügyi szabályok tiszteletben tartása közepette: a híveknek védőmaszkot kell viselniük, és a templomban be kell tartaniuk egymástól a szükséges másfél-két méteres távolságot. A hívek ugyanakkor vagy gyalog vagy saját gépkocsival mehetnek a templomba, tömegközlekedési eszközzel nem.
Az egyeztetésen részt vett Florin Cîțu miniszterelnök, Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára, Valeriu Gheorghiță, a koronavírus elleni oltási kampány koordinátora, valamint Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
A román kormány a tervezettnél tovább működteti a turceni-i és a craiovai lignitalapú energiatermelő egységeket, noha az ország az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026. augusztus 31-éig leállítja őket.
A román hadsereg hamarosan már nem csupán a levegőből lesz képes megsemmisíteni az ország légterét megsértő drónokat – jelentette ki pénteken Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka is azok közé tartozik, akik manipulálták az elmúlt évek választásait, hogy Nicușor Dan államfő lehessen – állította Geoge Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Románia állandó népessége 19,041 millió fő volt 2026. január 1-jén, 1829-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!