Hirdetés

Megszavazták a szenátorok is a karanténtörvényt, alaposan „átgyúrva” a kormány által benyújtott változatot

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

A képviselőház után egy héttel a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa is megszavazta csütörtökön este a járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről szóló törvénytervezet. Ennek végleges változata jelentősen eltér a kormány által előterjesztett változathoz képest.

Hírösszefoglaló

2020. július 16., 21:582020. július 16., 21:58

2020. július 16., 23:372020. július 16., 23:37

A jogszabály kimondja, hogy a tünetmentes fertőzöttet legfeljebb 48 óráig lehet akarata ellenére megfigyelés alatt tartani a kórházban, de törölték a tervezetből azt az előírást, amely a fertőzésgyanúsak által használt javak vesztegzár alá vonását tette volna lehetővé. Robert Cazanciuc, a felsőház ügyvivő elnöke csütörtökön este közölte, a karanténtörvény 90 százalékban módosult és a szociáldemokrata törvényhozók belefoglaltak bizonyos biztosítékokat arra nézve, hogy az állampolgárok jogainak korlátozásával „ne lehessen visszaélni”.

A jogi bizottság véleményezését maratoni vita után sikerült véglegesíteni, a kormány által elküldött szöveghez képest pedig a tervezet 90 százalékban módosult.

Hirdetés

„A PSD törvényhozói biztosítékokat vezettek be, hogy az állampolgárok jogainak korlátozásával ne lehessen visszaélni, a jogokat csak a közegészségügy biztosítása és a járványveszély hatékony felszámolása érdekében lehessen korlátozni. A kormány rendkívül ingatag tervezetet küldött a parlamentnek, amely egyáltalán nem veszi figyelembe az alapvető jogokat. A jogi bizottságban ezeket a jogtalanságokat kijavítottuk, biztosítva azonban a hatóságoknak az eszközöket a járvány hatékony kezelésére” – mondta Cazanciuc, miután a felsőház jogi bizottsága megszavazta a tervezet véleményezését. Rámutatott,

kiküszöbölték azt a lehetőséget, hogy az állam javakat kobozhasson el a pandémia indokával.

Felszámolták annak lehetőségét, hogy a személyeket már fertőzés gyanúja alapján is karanténba lehessen küldeni, vagy elkülönítésbe helyezni a kórházakban. Az állam nem kötelezhet arra senkit, hogy kezelésben részesítsék, ha az illető ezt nem akarja, mivel a kezelés mindig a páciens jóváhagyásával történik. Amennyiben mindkét szülő megfertőződött, az állam nem emelheti ki a gyerekeiket a családból a beleegyezésük nélkül; a szülők eldönthetik, hogy valamely rokonra vagy barátra bízzák gyerekeiket, amíg ők felgyógyulnak. „Azonban

egyetlen olyan személy sem járkálhat majd szabadon az utcán, veszélyeztetve a többiek egészségét, akiről megállapították, hogy több embert megfertőzhet, és így veszélyt jelent a közösség számára”

– sorolta fel Cazanciuc a karanténtörvény tervezetébe foglaltakat. A tervezetbe bekerült, hogy a járvány miatt leterhelt fertőző kórházak személyzethiányát a szaktárca által előzetesen nyilvántartásba vett önkéntesek mozgósításával kell megoldani: más orvosokat csak akkor helyezhet át – legfeljebb 30 napra és veszélyességi pótlékot biztosítva számukra – ezekbe a kórházakba a közegészségügyi hatóság, ha a válságot az önkéntesek bevonásával sem sikerül megoldani.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint a szövetség olyan javaslatokat fogalmazott meg a törvénytervezet vitája során, amelyek a járvány hatékony eszközökkel való visszaszorítását célozzák, és nem a szabadságjogok korlátozását. A szövetség által javasolt egyik módosítás értelmében a beteg választhatja ki, hogy milyen lakcímen helyezik házi elkülönítésbe, illetve az orvos csak javasolhatja az intézményes vagy házi elkülönítést, de a közegészségügyi igazgatóság dönt erről. „Az alkotmánybírósági döntés értelmében a felsőház módosított a kormány javaslatán, így a beteg-elkülönítési döntés bíróságon megfellebbezhető, a bíróságnak pedig kötelessége sürgősségi eljárásban, költségmentesen tárgyalnia azt” – hívta fel a figyelmet Császár Károly. A felsőház jogi bizottságának RMDSZ-es tagja emlékeztetett: a képviselőházban már korábban elfogadott RMDSZ-es javaslat értelmében tolmácsot kell biztosítani – szintén költségmentesen – azok számára, akik az ország nyelvét nem beszélik.

A karanténtörvény elfogadása azért vált sürgőssé, mert egy alkotmánybírósági döntés nyomán július 3-a óta senkit sem lehet hozzájárulása nélkül kórházban, vagy karanténban tartani. A bukaresti taláros testület kimondta, hogy az állampolgári alapjogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, ezért hatályon kívül helyezték az egészségügyi miniszter rendeleteit, amelyek alapján korábban kórházban tartották a koronavírus-fertőzötteket és karanténba küldték a fertőzöttekkel kapcsolatba került, vagy járvány sújtotta országokból érkezett embereket. A törvény leghamarabb jövő héten léphet hatályba, miután Klaus Iohannis államfő kihirdeti azt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban

Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.

Ellenzéki háttéralkuk: súlytalanná válnak a kormánypártok a törvényhozásban
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra

Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.

Már a kórelőzmények is felkerültek a keddtől működő egészségügyi portálra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
Hirdetés
Hirdetés