
Fotó: Ccr.ro
Bár az alkotmánybíróság szerdai üléséről kiszivárgott, és a teljes romániai sajtó által átvett információk még arról szóltak, hogy a taláros testület szerint nem mond ellent Románia alaptörvényének a nyugdíjak 40 százalékos emeléséről szóló törvény, az alkotmánybíróság hivatalos közleménye épp ennek ellenkezőjéről szól. Ugyanez érvényes a pedagógusok béremelésére is.
2021. január 14., 10:152021. január 14., 10:15
2021. január 14., 11:472021. január 14., 11:47
Mint ismeretes, a PNL-kormány október közepén kért alkotmánybírósági kontrollt a költségvetés-kiigazításról szóló, 2020/135-ös és 136-os sürgősségi rendeletet jóváhagyó törvényről.
Az Orban-kabinet beadványában hangsúlyozta, hogy a jogszabály elfogadásakor a parlament figyelmen kívül hagyta a kiszámíthatóság elvét, illetve az állami költségvetés és általában a gazdasági helyzet alakulásának kilátásait, veszélyeztetve a jogbiztonságot.
„Mindemellett annak a cikkelynek a hatályon kívül helyezése, amellyel a kormány emelte szeptember 1-jétől a nyugdíjpont értékét, átmeneti rendelkezések hiányában nem vonja maga után automatikusan az előző törvény alkalmazását” – állt még a közleményben.
Az alkotmánybíróság pedig a szerdai hivatalos közlemény szerint helyt adott a kormány alkotmányossági kifogásainak.
A kormány képviselői pedig szerdán – amikor még amúgy mindenki azt hitte, hogy alkotmányosak az emelések – határozottan leszögezték, hogy a költségvetés nem teszi lehetővé a jogszabály alkalmazását.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Rendkívül szigorú állategészségügyi intézkedésekkel próbálja visszaszerezni Románia az Európai Bizottság bizalmát, és újraindítani a juh- és kecskeexportot.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon - közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
szóljon hozzá!