Mihelyt a karanténtörvény hatályba lép és előírásait belefoglalják a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló kormányhatározatba, az egészségügyi minisztérium COVID-19-es adatbázisát átküldik a belügyi minisztériumnak, hogy az illetékes hatóságok elkezdhessék az ellenőrzéseket az otthon kezelt koronavírus-fertőzött személyek esetében, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő a Digi 24 hétfő esti műsorában.
2020. július 21., 11:592020. július 21., 11:59
„Kértem, hogy sürgősen továbbítsák az adatbázist, hogy a megyei közegészségügyi igazgatóságok elrendelhessék a fertőzött személyek kórházba utalását, vagy otthoni elszigetelését és kezelését” – mondta Orban. Rámutatott,
A törvény hatályba lépésével pedig mindenkinek be kell tartania az abban előírtakat, nyomatékosította a kormányfő.
A kormány kedden összeül, hogy a veszélyhelyzetet 30 nappal meghosszabbító kormányhatározatba bevezesse az új karanténtörvény előírásait.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) összesítése szerint július 2-a és 20-a között 10.393 új koronavírus-esetet regisztráltak Romániában, 3384 személyt gyógyultnak nyilvánítottak, 351 személy halt meg. Az említett időszakban
Július 2-án 4252 személyt kezeltek kórházban, 20-án pedig 4748 személyt, a csaknem három hetes periódus alatt az átlag 4071 személy volt, mutat még rá a GCS.
Az adatok összesítése nyomán kiderül, hogy ebben az időszakban, amikor hiányzott az egészségügyi intézkedésekhez a törvényes háttér,
mutat rá a testület.
Az elemzés nyomán az is kiderült, hogy megközelítőleg 1480 igazoltan fertőzött személy a gyógyult személyek kategóriájába tartozik, de ők nem jelentek meg eddig gyógyultként a jelentésekben. A továbbiakban ezt figyelembe véve módosítják az aktív fertőzöttekre vonatkozó adatokat – szögezte le a GCS.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
1 hozzászólás