
Fotó: Románia parlamentje
Megkezdi hétfőn a parlament idei első rendes ülésszakát. A szenátus és a képviselőház elnöke hétfőn 15 órára hívta össze a plénumot.
2025. február 03., 09:412025. február 03., 09:41
A parlamenti eljárásnak megfelelően az ülésszak első napján megválasztják az új házbizottság tagjait, vagyis az alelnököket, titkárokat és háznagyokat. A két házelnököt – Ilie Bolojant és Ciprian Șerbant – a négyéves törvényhozási ciklus elején választottak meg.
16 órától a két ház együttes ülést tart, amelyen közös állandó bizottságokat állítanak fel, 18 órától pedig a házbizottságok összevont ülésére kerül sor, amelyen megszabják az időkereteket a 2025-ös állami költségvetés szakbizottsági vitájára.
A parlament vezetőségének szombati döntése szerint hétfőn 16 óráig lehet módosító javaslatokat benyújtani a két tervezethez. Az ezeket véleményező szakbizottságok kedden 8 és 10 óra között üléseznek, a két ház költségvetési bizottságainak együttes ülésére pedig kedden 10.30-tól és szerdán 10 órától kerül sor.
A költségvetési bizottságoknak szerdán 13 óráig kell benyújtaniuk a tervezetekről szóló jelentésüket – írja az Agerpres.

A büdzsé 2,5 százalékos gazdasági növekedésre és 7 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányra épít. Tánczos Barna pénzügyminiszter szerint mértékletesség jellemzi a költségvetést.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
szóljon hozzá!