Fotó: Veres Nándor
Meghaladta a 100 ezret a koronavírus ellen beoltott tanügyi alkalmazottak száma – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
2021. március 05., 08:162021. március 05., 08:16
2021. március 05., 08:182021. március 05., 08:18
„100 000! A tanügyben dolgozók oltási kampányában ma – március 4-én – elértük a 100 000-es mérföldkövet. Gyakorlatilag, a mai nap végéig az oktatásban dolgozók közül több, mint 101 000-en megkapták az oltást” – újságolta csütörtök késő este Facebook-oldalán a tárcavezető.
„Az oktatásban dolgozóknak megszervezett oltási kampány, lám, eredményes” – jegyezte meg még Cîmpeanu, aki a posztban egyúttal köszönetet mondott az oltási kampányt koordináló bizottságnak, és értékelte, hogy a tanügyben dolgozók felelősen cselekedtek.
A számos ígéret után immár valóban prioritássá vált a pedagógusok és a kisegítő személyzet koronavírus elleni immunizálása, a következő két hét során 60 ezer tanügyi alkalmazottat oltanak be az országban. A lapunknak nyilatkozó tisztifőorvos szerint minél több pedagógus jelentkezik az immunizálásra, annál ink&a
Mintegy 3800 személyt oltottak be a pedagógusok immunizálását elősegítő oltáskampány első napján – közölték szerda este a koronavírus elleni védőoltásokról szóló országos platform hivatalos honlapján.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
szóljon hozzá!