
Fotó: Csató Andrea
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a napokban meghaladta a kétmilliárdot a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében begyűjtött italcsomagolások száma.
2024. október 01., 17:412024. október 01., 17:41
A tárcavezető a Prahova megyei Ariceştii Rahtivani községben létrehozott új italcsomagolás-gyűjtő és –feldolgozó központ avatóünnepségén mondott beszédet.
Emlékeztetett arra, hogy ez a már a hetedik ilyen létesítmény az országban. „Ma már elmondhatjuk, hogy
ahol további munkahelyeket teremtenek”– jelentette ki a miniszter.
Fechet elmondta, hogy
Arra a kérdésre, hogy mikortól lehet majd begyűjteni más típusú csomagolásokat is, a miniszter kijelentette, hogy egyelőre a jelenlegi visszaváltási rendszert szeretné a kormány 100 százalékban működőképessé tenni. Emlékeztetett arra, hogy egyes országokban már tesztelik például a tetra pak csomagolások újrahasznosítását.
A RetuRO vállalat legkorszerűbb technológiákkal felszerelt új italcsomagolás-gyűjtő és –feldolgozó központját az Eli Park ipari parkban nyitották meg. A létesítményben évente több mint 820 millió italcsomagolást szortíroznak és dolgoznak fel – írja az Agerpres.
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének áll a zászló a Bukarestben vasárnap rendezendő főpolgármester-választáson a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Már több mint száz baleset történt idén vasúti átjáróknál, amelyek 13 halálos áldozatot követeltek, ezért a román állami vasúttársaság szerencsétlenségeket is bemutató videót, illetve szöveges tájékoztatót tett közzé tudatosító kampánya részeként.
Benyújtották pénteken a parlamentbe a Románia nem eladó – progresszívek nélküli kormány címet viselő bizalmatlansági indítványt, amelyben az Ilie Bolojan vezette kormány lemondását követelik a kezdeményezők.
Megtámadja az alkotmánybíróságon a legfelsőbb bíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásának körülményeit módosító új jogszabályt is. Ilie Bolojan reményei szerint a törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját.
Több riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a felerősödő szél miatt.
A bukaresti választási iroda elrendelte egy, a Cotroceni-palotában rögzített videó eltávolítását az internetről, amelyen Nicușor Dan elnök, Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje és Vlad Voiculescu elnöki tanácsadó szerepel.
Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt.
A környezetvédelmi miniszter a Paltinu gyűjtőtónál azt mondta csütörtökön: a tervek szerint haladnak az intézkedések, hogy hétfőn újra lehessen indítani a vízszolgáltatást.
Daniel David oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, hogy pénteken aláírja az iskolai házi feladatokról szóló rendeletet.
Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.
szóljon hozzá!