
Fotó: A szenátus Facebook-oldala
Egy hónapon belül másodszor is megszavazta a román parlament a Klaus Johannis államfő által megfontolásra visszaküldött törvényt, amely semmisnek minősíti az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egyes törvényhozók ellen hozott elmarasztaló határozatait.
2018. április 10., 22:062018. április 10., 22:06
2018. április 10., 22:072018. április 10., 22:07
A szenátus által kedden változatlan formában megerősített, „jogorvoslatinak” nevezett törvény az ANI-határozatok semmisnek nyilvánításával megszünteti az összeférhetetlenségen vagy érdekellentéten ért törvényhozók három évre szóló eltiltását a köztisztségek viselésétől, amennyiben 2013 előtti érdekellentétre vagy összeférhetetlenségre alapozták azokat.
A jogszabály előzőleg sikeresen túljutott az előzetes alkotmányossági kontrollon. Klaus Johannis arra hivatkozva küldte vissza a parlamentbe, hogy az alkotmánybíróság csak az alaptörvény betartását vizsgálhatta, a jogszabály társadalmi hasznát és időszerűségét nem.
A korrupcióellenes szigor enyhítése ellen tiltakozó államfő másodszor már nem tagadhatja meg a jogszabály kihirdetését. A szociálliberális kormánytöbbség mellett a – jobbközép ellenzék által bírált – tervezetet az RMDSZ is támogatta. Cseke Attila frakcióvezető felszólalásában rámutatott: korábban az alkotmánybíróság is megállapította, hogy 2007 és 2013 között az ANI-nak nem volt jogalapja a törvényhozók összeférhetetlenségének vizsgálatára.
Az idézett alkotmánybírósági határozat szerint 2013 előtt ellentmondásosak voltak a törvényhozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, amelyek – bár a vagyonnyilatkozat mellett érdeknyilatkozat közzétételére is kötelezték őket – 2013-ig nem büntették honoráriumcsökkentéssel az érdekellentéten ért törvényhozókat. A romániai korrupcióellenes intézmények egyikeként működő, a választott tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló ANI több mint ötven törvényhozó – köztük több RMDSZ-es honatya – esetében állapított meg érdekellentétet arra hivatkozva, hogy családtagjaikat alkalmazták parlamenti irodáikban. Más politikusokat tisztséghalmozás, az összeférhetetlenségi szabályok megsértése miatt fosztottak meg az ANI-határozatok alapján törvényhozói mandátumuktól. Az érintettek a hároméves eltiltás miatt nem indulhattak a választásokon.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
1 hozzászólás