Fotó: Recorder.ro
Négy hónapnyi járvány után kimerültek a koronavírusos betegeket kezelő orvosok, egészségügyi alkalmazottak – derül ki a Recorder által a bukaresti Marius Nasta Tüdőgyógyászati Intézetben készített helyszíni riportból.
2020. július 13., 19:072020. július 13., 19:07
2020. július 13., 21:542020. július 13., 21:54
A fővárosi kórház orvosai a Recorder által készített helyszíni videóban arról beszélnek, hogy a Covid-19-ben szenvedő betegeket kezelő részleg pár hete a kapacitása felső határán üzemel, és folyamatosan érkeznek új esetek.
Lesz egy pont, amikor be kell zárni a részleget, mondja az intenzív osztályt vezető orvos, Radu Stoica, aki szerint nem lehet elvárni az orvosoktól, hogy az év 12 hónapjában ilyen ütemben dolgozzanak, szabadságra is kell majd menniük.
„Csalódott vagyok” – vallja be az újságíróknak Antoaneta Dragomir, a Covid-részleg vezetője a vírustagadókra utalva. Elmondja, úgy érzi, miközben ők naponta bemennek ilyen nehéz körülmények közé dolgozni, kevesen vannak azok, akik valóban megértik a jelenlegi helyzetet.
A videóban végigkíséri az operatőr a kórtermekben tett ellenőrző körútja során az egyik orvost. Ebben egy olyan beteg is feltűnik, aki az alkotmánybíróság döntése nyomán saját felelősségre hazament a kórházból, és visszatér az utólagos tesztelésre, mint kiderül túl korán.
„Aki nem hiszi, nézzen meg engem” – mondja a videó végén a járvány létezésére utalva az egyik fáradt asszisztens, amikor a műszakból való kivetkőzés után az operatőr azt kérdezi, hogyan érzi magát. „Kimerülve” – érkezik a válasz. Az alkalmazottak szerint
Romániában az elmúlt napokban több új koronavírus fertőzést regisztráltak, mint a járvány áprilisi tetőzésekor, két napja még 698 új esetet jegyeztek, hétfőn ez a szám 413-ra csökkent.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.
szóljon hozzá!