
Daniel Dragomir egykori SRI-tiszt
Fotó: Antena3
„Büszkeség. Szuveranitás. Igazság” jelszóval indította útjára Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese vasárnapi sajtóértekezletén a Románia 3.0 elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretében magyarokra és székelyekre is számít.
2017. december 17., 17:112017. december 17., 17:11
2017. december 17., 17:142017. december 17., 17:14
A volt hírszerző tiszt szerint Romániát ma a román néptől idegen „sötét erők” irányítják. „A sajtó ezt párhuzamos államnak nevezi, én úgy hívom, hogy Szekuritáte 2.0 – ezt az alakot vette fel 1989 után a volt Szekuritáte. Ma egy harc kezdődik Románia és a Szekuritáte 2.0 között, és a végén csak egyik fél marad majd talpon. Ha a Szekuritáte 2.0 győz, akkor nagyon szomorú jövő vár erre az országra. Ha veszít, akkor a népnek esélye van, hogy visszanyerje büszkeségét, szuverenitását és az igazságba vetett hitét” – hangoztatta Daniel Dragomir.
Közölte, a kezdeményezést egyelőre saját forrásból finanszírozza, de később számít a támogatók segítségére.
Dragomir azt mondja: a sajtónak köszönhetően elmondhatta azokat a történeteket, amelyeken akkor ment keresztül, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív tisztje volt.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a kezdeményezés szerint népszavazással kell dönteni az államformáról, meg kell erősíteni a parlament ellenőrzését a titkosszolgálatok fölött, vissza kell vonni az igazságszolgáltatásban, az ellenőrző szerveknél és a sajtóban tevékenykedő titkosszolgálati ügynököket, be kell tiltani a titkosszolgálatok által „álca alatt” végzett gazdasági tevékenységet. Továbbá szerinte korlátozni kell, hogy a titkosszolgálatok az ország saját állampolgárait megfigyelés alatt tartsák, drasztikusan csökkenteni kell a titkosszolgálatok költségvetését, amelyet szigorúan a nemzetbiztonságot valóban fenyegető terrorizmus, kémkedés és szervezett bűnözés elhárítására kell fordítani.
Daniel Dragomir amerikai mintára létrehozna egy, a parlament ellenőrzése mellett működő egységes felügyeleti/lehallgatási rendszert, amely tiszteletben tartja az állampolgári jogokat, csökkenti a titkosszolgálatok számát. Előirányozná – ugyancsak amerikai modell alapján – az ügyészeket közvetlen választását, létrehozná a vizsgálóbíró intézményét, támogatná Románia csatlakozását a visegrádi csoporthoz, hogy csökkentsék a brüsszeli hatalmat a tagállamok fölött, elutasít minden bevándorlási kvótát, és sürgeti, hogy rögzítsék az alkotmányban, miszerint a házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározásából jön létre.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!