Ludovic Orban bejelentette lemondását a miniszterelnöki tisztségből

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Ludovic Orban, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője lemond a miniszterelnöki tisztségről. Ezt maga a kormányfő jelentette be hétfő este a Victoria-palotában tett sajtónyilatkozatában, egy nappal a december 6-ai parlamenti választásokat követően.

Rostás Szabolcs

2020. december 07., 19:102020. december 07., 19:10

2020. december 07., 21:422020. december 07., 21:42

Ludovic Orban szerint Romániának felelős, stabil, az ország korszerűsítésére és fejlődésére vágyó polgárok akaratát tükröző kormányra van szüksége. Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd. A liberális miniszterelnök részletesen nem indokolta meg döntését, mindössze arról beszélt, határozata arról árulkodik, hogy nem ragaszkodik a székéhez.

Egybehangzó bukaresti sajtóértesülések szerint a kormányfő távozását éppen Klaus Iohannis államfő sürgette, aki elégedetlen amiatt, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte a parlamenti választásokat (30 százalékkal),

megelőzve a második helyen végzett PNL-t, amely a voksok 25 százalékát szerezte meg.

Az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota hétfőn este bejelentette, hogy Klaus Iohannis elfogadta Orban lemondását.

Ezt követően Nicolae Ciucă védelmi miniszter látja el az ügyvivői teendőket. Ludovic Orban szerint mandátuma átvétele után egy évvel és egy hónappal, emelt fővel távozik tisztségéből. Szerinte az ország lakossága ez idő alatt a koronavírus-járvánnyal és „előzmény nélküli” gazdasági válsággal szembesült.

Idézet
„Tiszta lelkiismerettel távozom, teljesítettem a küldetésemet. Megtettünk mindent, amit ember megtehet, igyekeztünk válaszokat találni az emberek problémáira”

– jelentette ki a liberális pártelnök. Közölte, célja a következő időszakban olyan kormányt, koalíciót alakítani, amelynek ne legyen tagja a PSD, a PNL vezetőjeként pedig részt vesz a kormányalakítási tárgyalásokon. Orban szerint ezeknek az egyeztetéseknek a jobbközép parlamenti pártok alkotta kabinet létrejöttét kell eredményezniük.

A román média Orban lehetséges utódai között emlegeti Nicolae Ciucă védelmi minisztert, Florin Cîțut, a pénzügyi tárca vezetőjét, valamint Ilie Bolojan volt nagyváradi polgármestert, aki a szeptemberi helyhatósági választáson elnyerte a Bihar megyei önkormányzat elnöki tisztségét.

Orban bejelentését megelőzően Klaus Iohannis államfő arról beszélt, hogy a romániai választók több mint fele a jobbközép pártokra voksolt a vasárnapi megmérettetésen, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig jelentősen meggyengült, így egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik.

Az elnök kifejtette: az ideiglenes részeredmények szerint a 2016-os parlamenti választások óta a – tavaly ősz óta kisebbségben kormányzó – Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20-ról 25 százalékra, az időközben a liberális PLUS-szal összeolvadt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 8-ról 15 százalékra növelte támogatottságát, miközben a PSD „drámaian” meggyengült, 45-ről 29 százalékra esett vissza.

Iohannis szerint a – mostani választásokat egyébként megnyerő – PSD így „végre” kimarad a politikai döntéshozatalból.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben

A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.

Utcára vonulnak a helyi közigazgatásban dolgozók érdekeit védő szakszervezetek tagjai Bukarestben
2025. szeptember 12., péntek

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák

Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.

Képviselőház: nem tartalmaznak aranyat a képviselői névjegykártyák
2025. szeptember 12., péntek

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.

Nem akar kötelező oltásokat az egészségügyi miniszter
2025. szeptember 12., péntek

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe

Hat kést találtak egy moldovai állampolgárságú nőnél, aki egy, a román parlamentben megtartott rendezvényen akart részt venni.

Hat késsel akart bemenni egy nő az AUR rendezvényére a román parlamentbe
2025. szeptember 12., péntek

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek

Aranyfóliát is felhasználnak a román parlamentben a képviselők névjegykártyáinak elkészítéséhez, emiatt azok a piaci ár sokszorosába kerülnek – derült ki a napokban.

Aranyfóliával készülnek a parlamenti névjegykártyák, így nem véletlen, hogy csillagászati összegbe kerülnek
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.

Tovább nőtt az AUR népszerűsége
Tovább nőtt az AUR népszerűsége
2025. szeptember 11., csütörtök

Tovább nőtt az AUR népszerűsége

2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
Bírálta az oktatás helyzetét az államfő
2025. szeptember 11., csütörtök

Bírálta az oktatás helyzetét az államfő

2025. szeptember 11., csütörtök

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött

A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.

Az Anghel Saligny program finanszírozásáról egyeztettek a koalíciós pártok, a PSD ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett

Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.

Nicuşor Dan sem a legfőbb ügyész, sem a DNA főügyészének tevékenységével nem elégedett
2025. szeptember 11., csütörtök

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt

A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.

Előzetes letartóztatásban a hazaárulással gyanúsított moldáv titkosszolgálati tiszt