
Az RMDSZ prioritásainak támogatása az együtműködés előfeltétele
Az RMDSZ-szel kötött megállapodás továbbra is érvényben marad – jelentette ki Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2018. szeptember 05., 12:322018. szeptember 05., 12:32
2018. szeptember 05., 12:332018. szeptember 05., 12:33
„A partnerségi megállapodást senki sem bontotta fel, tehát változatlan formában érvényben marad. Átadtam az RMDSZ képviselőinek a törvényhozási prioritásokról a végrehajtó bizottságban megszavazott listát, jövő héten pedig tárgyalunk majd a legfontosabb elfogadandó törvényekről, kezdve természetesen a nyugdíjtörvénnyel” – mondta hétfőn este Dragnea.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Dragneával folytatott hétfői megbeszélést követően azt mondta:
Az RMDSZ prioritásait egyébként Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető ismertette. A politikus az MTI-nek elmondta: az anyanyelvű oktatási rendszer erősítése, a valós decentralizáció és a nyelvi jogokat garantáló közigazgatási kódex hatályba léptetése szerepel egyebek mellett a szövetség prioritásai között, amelyekhez a szociálliberális kormánykoalíciótól remél támogatást. Az RMDSZ prioritási közé került ebben az ülésszakban a vadászati törvénynek a – nagyvadak „kordában tartását” szolgáló – módosítása, a lemaradt régiók felzárkóztatását szolgáló törvénytervezet, a gyermekvállalást ösztönző és a családorvosi szolgáltatás javítását célzó jogszabály elfogadása is.
A frakcióvezető elismerte: az RMDSZ sok esetben védekezni kényszerül: nemcsak saját törvénykezdeményezéseihez kell a maga hétszázalékos parlamenti súlya mellé további több mint 43 százaléknyi támogatást szereznie, politikai befolyását sokszor a magyarság meglévő jogainak korlátozását célzó – kormányzati vagy ellenzéki – kezdeményezések kivédésére kell fordítania.
Az RMDSZ a szociálliberális PSD–ALDE-kormánykoalíció pártjait is tájékoztatta arról, milyen törvénytervezeteknél szeretne előrelépést az őszi ülésszakban. Korodi Attila szerint „jelen pillanatban az együttműködés még létezik”, ám folytatása az RMDSZ részéről azon múlik, hogy a koalíció hajlandó-e támogatni az RMDSZ prioritásait is. A frakcióvezető elmondta: az RMDSZ-nek számos kifogása van a kormány tevékenységével szemben. Az MTI felvetésére Korodi kitért a kormánypártok által szorgalmazott, de az ellenzék által bírált igazságügyi törvénycsomagra is.
Elmondta: az RMDSZ támogatja az alkotmánysértőnek bizonyult előírások módosítását, de azokét nem, amelyek az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztetnék. Az RMDSZ elvégzett egy elemzést arról, hogyan viszonyulnak a jobbközép pártok – a törvénytervezetek és nyilatkozatok szintjén – az erdélyi magyarsághoz, és megállapította, hogy „nagyon siralmas” a kép.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a sorsa annak az autonómiatervezetnek, amelyet még a 2014-es elnökválasztás előtt dolgozott ki az RMDSZ, Korodi Attila azt mondta: egy ilyen törvényt akkor érdemes a parlament elé terjeszteni, ha arra van egy „látható pozitív hozzáállás is a többség részéről”, de a centenárium évében erre szerinte nincs lehetőség.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!