
Fotó: Ukrán Katasztrófavédelmi Szolgálat
Lezuhant egy kadétokat szállító ukrán katonai An-24-es szállítógép Harkiv megyében. Legfrissebb értesülések szerint 22-en életüket vesztették.
2020. szeptember 25., 22:342020. szeptember 25., 22:34
2020. szeptember 26., 00:002020. szeptember 26., 00:00
Az ukrán légierő parancsnoksága szerint a baleset leszállás közben történt Csugujev városa mellett. A tájékoztatás szerint a személyzet mellett az ukrán légierő harkivi egyetemének kadétjai voltak a gépen. A repülőgépen tartókodók számáról több forrásból ellentmondásos információk állnak rendelkezésre.
Az ukrán belügyminisztérium ezt azzal pontosította, hogy 23-an voltak a gépen, öt fős legénység és 18 kadét. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat később pedig a légiirányításra hivatkozva közölte, hogy 28-an voltak a gépen. „A repülőtér légiirányítása szerint 28-an voltak a fedélzeten. Huszonkét holttestet találtak, ketten megsérültek, négy további embert még keresnek” – közölte a katasztrófavédelem.
Nem sokkal korábbi jelentések még 18 halottról és két súlyos sérültről szóltak. Harkiv megye kormányzója ezt megelőzően jelezte, hogy vannak túlélők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy szombaton a szerencsétlenség helyszínére utazik. A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángoló roncsot lehetett látni a sötétben. A baleset oka egyelőre ismeretlen.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.
Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
szóljon hozzá!