
A bukaresti legfőbb ügyészség lezárta Victor Ponta egyik bűnvádi dossziéját, amelyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egy másik ügyről választott le, és amelyben a volt kormányfőt adócsalással gyanúsították.
2017. július 12., 19:392017. július 12., 19:39
2017. július 12., 19:422017. július 12., 19:42
Az ügyészség sajtóosztálya szerint az ügyet a perrendtartási törvénykönyv 16. cikkelyének a. bekezdése alapján, a bűncselekmény hiányára hivatkozva zárták le.
Márciusban az ügy egy részét lezárta a DNA, ám erről leválasztotta az adócsalás bűncselekményét, amelyet a legfelsőbb ügyészség tárgyalt.
A DNA szerint Victor Ponta olyan körülmények között nevezte volna ki Dan Şovát közlekedési miniszternek, hogy korábban jogosulatlan előnyöket élvezett Şova ügyvédi irodájának részéről.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Victor Ponta szerdán, amikor a legfőbb ügyészség döntéséről kérdezték, bírálta Gheorghe Uncheşelu ügyészt, aki – meglátása szerint – „két évet dolgozott azon, amit 24 óra alatt leellenőrizhetett volna”.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
szóljon hozzá!