Fotó: Viva.ro
Viorica Dăncilă lemondott a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről, egyúttal feloszlott az alakulat vezetősége is az államfőválasztáson elszenvedett vereség következtében.
2019. november 27., 00:492019. november 27., 00:49
2019. november 27., 13:112019. november 27., 13:11
A párt országos végrehajtó tanácsának keddi, több mint hat órás, éjfélbe nyúló ülését követően maga a volt miniszterelnök és a PSD több vezetője jelentette be a döntéseket. Dăncilă elmondta, megértette pártbeli kollégái álláspontját, miszerint a PSD „újraindítására” van szükség az elnökválasztás elvesztése nyomán, és hogy valakinek vállalnia kell a felelősséget a kudarcért. Mint ismeretes, a megmérettetést Klaus Johannis a szavazatok 65,88 százalékának megszerzésével nyerte, míg Viorica Dăncilă a voksok 34,12 százalékát kapta.
A PSD irányítását idén május óta ellátó politikus egyébként eredetileg azt javasolta a párt végrehajtó bizottságának, hogy csak jövő év februárjában rendezzék meg a PSD tisztújító kongresszusát. Miután azonban társai leszavazták, és az alakulat alelnökeinek többsége lemondott, Dăncilă is kénytelen volt lemondani.
A párt vezetését ideiglenesen Marcel Ciolacu, a bukaresti képviselőház elnöke veszi át a másfél hónapon belül megtartandó tisztújító kongresszusig; Ciolacu Paul Stănescut kérte fel a pártfőtitkári teendők ellátásával. Az ideiglenes pártelnök „normálisnak” nevezte Dăncilă döntését, közölve: nem vették át „erőszakkal” a PSD irányítását, és szerint senki nem kérte távozásra Dăncilát.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!