
Az illegális fakitermeléssel korábban is hírbe hozott Holzindustrie Schweighofer azt állítja, 2017 óta egymillió eurót fordított beszerzési lánca biztonságossá tételére
Fotó: Holzindustrie Schweighofer
Huszonhárom helyszínen, többek között az ország legnagyobb faipari társaságánál, az osztrák Holzindustrie Schweighofernél folytat házkutatást szerdán reggel a román ügyészség illegális fakitermelés és -kereskedelem gyanújával. A cég együttműködéséről biztosította a hatóságokat.
2018. május 30., 08:312018. május 30., 08:31
2018. május 30., 17:032018. május 30., 17:03
A legfőbb ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának (DIICOT) szerdai közleménye az ország öt megyéjében és Bukarestben összesen 23 helyszínen – közöttük négy közintézménynél – folyik házkutatás az átfogó nyomozás keretében.
Bár a DIICOT nem nevezi meg az érintett társaságokat, bukaresti hírtelevíziók egybehangzó jelentései szerint az ankét egyik érintettje az osztrák Holzindustrie Schweighofer faipari óriás. A nyomozó hatóság szerint az ügyben szervezett bűnözői csoport működtetése, állami versenytárgyalás törvénytelen befolyásolása, adócsalás, tisztességtelen versenyhelyzet és illegális fakivágás gyanújával folyik eljárás. Az ügyészség becslése szerint a bűnözői csoport tagjai – akik köztisztviselők támogatását is élvezték – által okozott kár meghaladja a 25 millió eurót. A News.ro hírügynökség úgy tudja, házkutatás folyik többek között Suceava, Fehér és Bihar megyei erdészeti hivataloknál, továbbá a Holzindustrie Schweighofer bukaresti székházánál, valamint radóci (Rădăuți, Suceava megye) és szászsebesi telepénél.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az osztrák társaság közölte, együttműködik az ügyészséggel, és mindenben támogatja a vádhatóság munkáját. „A társaság alapvető elve tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat és rendelkezéseket azokban az országokban, ahol kifejti tevékenységét. Cégünk valamennyi információt a nyomozó hatóságok rendelkezésére bocsát, minden lehetséges eszközzel támogatja a vizsgálatok menetét, ugyanis a Holzindustrie Schweighofernek áll leginkább érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és legkorrektebb módon megoldás szülessen az ügyre” – szerepel a társaság állásfoglalásában. Hozzáteszik, a céget nem tájékoztatták a nyomozás tárgyáról. A Holzindustrie Schweighofer fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy 2017 óta átfogó akciótervet ültetett gyakorlatba az illegális fakivágás visszaszorítása, valamint a fenntartható faipari tevékenység fejlesztése érdekében. A társaság közölte, egymillió eurót fordított a beszerzési lánca biztonságossá tételére, ugyanakkor olyan intézkedéseket foganatosított, amelyek – a cég szerint – túlmutatnak a romániai törvényekben rögzített előírásokon és rendelkezéseken. Az osztrák faipari óriás szerint akciótervének „tartóoszlopa” a Timflow-rendszer, amely egy egyedi GPS-nyomkövető, a rönkszállítmányok útját követi a rakodási helyszíntől egészen a gyárkapuig.
Az ügyészség szerint az illegális fakitermelés és -kereskedelem során okozott kár eléri a 25 millió eurót (képünk illusztráció)
Fotó: Barabás Ákos
A Romániában több fűrészüzemet is működtető, osztrák tulajdonú Holzindustrie Schweighofer nevét nem először hozzák összefüggésbe az illegális fakitermeléssel. Néhány évvel ezelőtt környezetvédők azzal vádolták az egyik legnagyobb európai faipari óriást, hogy az illegálisan kitermelt fát is felvásárolva bátorítja az erdőirtást Romániában. Emiatt a cégtől megvonták a Fenntartható Erdőgazdálkodási Tanács (FSC) védjegyét. A cég azóta többször is bizonygatta, hogy „elkötelezett marad” az illegális fakitermelés elleni harcban, annak ellenére, hogy nem végez erdőkitermelési műveleteket. A Holzindustrie Schweighofer álljtja: kizárólag törvényesen kitermelt fát dolgoz fel, a fát a szükséges kísérő dokumentumokkal veszi át a beszállítóitól, tiszteletben tartja a nemzetközi előírásokat és a romániai faipari jogszabályokat.
Becslések szerint a hazai fűrészáru 71 százalékát – évi 1,2 millió köbméternyi fűrészárut – a Schweighofer állítja elő öt romániai üzemében, amelyek 3500 embernek adnak munkát, közvetve pedig további tízezer munkahelyet hoztak létre. A Schweighofer három évvel ezelőtt a Kovászna megyei Rétyen is elindított egy évi 800 ezer köbméter rönk feldolgozására alkalmas üzemet, amelynek tevékenységét környezetvédők hevesen ellenzik, attól tartva, hogy a hatalmas kereslet gyorsítani fogja a térség erdeinek letarolását.
Nem hivatalos kimutatás szerint évente 8,8 millió köbmétert tesz ki az illegális erdőirtás mértéke Romániában – ahol Európa utolsó őserdeinek 60 százaléka található –, vagyis az egy év alatt kivágott 26,7 millió köbméter fa csaknem harmadát termelik ki törvénytelenül. A Greenpeace környeezetvédelmi szervezet jelentéséből kiderül, hogy a törvénytelenül kivágott famennyiség tekintetében általában két erdélyi megye, Máramaros és Kolozs, valamint Iași jár élen, ebben a három megyében vágták ki az illegálisan letarolt famennyiség több mint a felét. Csak 2016-ban kilencmillió euró kár keletkezett a törvénytelen fakitermelés miatt Romániában.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!