Hirdetés

Lasconi örül, hogy nincs „orosz rulett”, és összefogásra buzdít

Elena Lasconi

Elena Lasconi

Fotó: Elena Lasconi/Facebook

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi megköszönte hétfőn a törvény és az alkotmány betartatásáért felelős hatóságoknak, hogy „meghallgatták a románok hangját”, és „nem játszanak orosz rulettet” a romániai demokráciával.

Krónika

2024. december 02., 20:282024. december 02., 20:28

2024. december 02., 20:302024. december 02., 20:30

Lasconi azután nyilatkozott erről, hogy az alkotmánybíróság (CCR) elutasította Cristian Terheş államfőjelölt beadványát, amelyben az első elnökválasztási forduló eredményeinek semmissé nyilvánítását kérte. A CCR arról is határozott, hogy december 8-án kerül sor a második fordulóra.

Az USR elnöke hangsúlyozta, közös erővel kell küzdeni a demokráciáért, csak így lehet távol tartani az országtól az orosz befolyást.

Hirdetés

„Államfőként egyesíteni fogom a romániaiakat. Tegyük erőssé Romániát Európában. Csak együtt sikerülhet! A politikai vezetőktől azt kérem, hogy ne térítsék el nemzetünk útját. Isten áldja Romániát!” – fogalmazott az Agerpres szerint Elena Lasconi.

Amint arról beszámoltunk, a román alkotmánybíróság hétfőn érvényesnek nyilvánította az államfőválasztás november 24-ei első fordulóját. A döntés megerősítette: december 8-án Călin Georgescu független jelölt, az első kör nyertese a második helyezett Elena Lasconival, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnökével méretkezik meg.

korábban írtuk

Lasconit támogatja az RMDSZ, és a PSD-vel, PNL-lel, USR-rel kormányozna
Lasconit támogatja az RMDSZ, és a PSD-vel, PNL-lel, USR-rel kormányozna

Stabil kormánytöbbségre van szüksége Romániának, ezt pedig a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ közösen tudná ellátni – állapította meg Kelemen Hunor hétfő este Kolozsváron a SZÁT ülését követően, bejelentve: a szövetség Elena Lasconit támogatja.

korábban írtuk

Ciolacu a PSD-szavazók „saját belátására” bízza, melyik államfőjelöltre voksoljanak
Ciolacu a PSD-szavazók „saját belátására” bízza, melyik államfőjelöltre voksoljanak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy tagjai és szimpatizánsai saját belátására bízza, kire szavaznak az államfőválasztás második fordulójában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
2026. október 14., szerda

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.

Vállalja a kormányzást a PSD, a kis községek önállóságának megszüntetése is prioritásai között szerepel
2026. október 14., szerda

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól

Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.

Újabb C-130-as Hercules katonai repülőgépet kapott Románia az Egyesült Államoktól
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul

A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.

A PNL megszavazza a Niculescu-kormányt, de ellenzékbe vonul
2026. október 14., szerda

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.

A vajúdás és a szülés ideje alatt végig a kismamák mellett lehet egy általuk választott személy
2026. október 14., szerda

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Hirdetés
Hirdetés