
Fotó: Gov.ro
A jelenleginél kevesebb személyből álló kormány megalakításának lehetőségét vetette fel Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke. A háttérben a pártelnök és a kormányfő közötti rivalizálás állhat.
2018. január 04., 17:482018. január 04., 17:48
Kormányátalakítás, és egy jóval kisebb kabinet létrehozásának lehetőségét lebegtette meg csütörtökön Niculae Bădălău, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke. Bădălău a Digi 24 hírcsatornának nyilatkozva arról is beszélt, hogy a pártnak jót tenne egy rendkívüli kongresszus, hogy új életet leheljen politikai célkitűzéseibe. Hozzátette, a párt országos végrehajtó testülete hamarosan összeül, és dönt arról, hogy szükséges-e a kormányátalakítás, illetve össze kell-e hívni egy újabb kongresszust.
Bădălău bejelentése olyan körülmények között hangzott el, hogy a kiszivárgott hírek szerint a PSD-n belül többen is a pártelnök, Liviu Dragnea ellen fordultak, miközben Dragnea igyekszik megakadályozni, hogy Mihai Tudose miniszterelnök veszélyeztethesse a pozícióját a párt élén. Ugyanakkor a PSD egy másik vezető politikusa,
A HotNews hírportál értesülései szerint Dragnea és Mihai Tudose miniszterelnök között 2017 utolsó hetében is konfliktus robbant ki, miután Dragnea felkereste Tudosét annak irodájában, és arra kérte, ne jelentesse meg a Hivatalos Közlönyben az Országos Ásványkincsügynökség vezetője, Gigi Dragomir leváltásáról szóló határozatot. Dragomirt még október 4-én nevezték ki úgy, hogy semmilyen tapasztalattal sem rendelkezett az érintett területen, ugyanakkor kinevezése és hivatalban tartása mellett a PSD egyik olyan helyi kiskirálya kardoskodott, aki Dragneát támogatja. Tudose ugyanakkor nem tett eleget a kérésnek.
A portál értesülései szerint Dragnea már előkészítette a terepet a Tudose elleni végső támadáshoz, ehhez szükséges a rendkívüli kongresszus összehívása. A lehetőleg még február előtt megtartandó kongresszuson Dragnea egyik legfőbb célja az, hogy megerősíttesse pozícióját az elnöki tisztségben.
Fotó: Psd.ro
Dragnea múlt héten maga is beszélt arról, hogy januárban a koalíció fontolóra veszi, szükséges-e a kormányátalakítás. Mint fogalmazott, eddig nem volt idejük dönteni ebben a kérdésben, de a kisebbik kormánypárt (ALDE) elnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval és a kormányfővel folytatott megbeszéléseik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy januárban fontolóra veszik, szükséges-e vagy sem a kormányátalakítás.
Mihai Tudose kormányfőről úgy nyilatkozott: elégedett a tevékenységével, de szeretné, ha a miniszterelnök több higgadtságról tenne bizonyságot. Tudose erre úgy replikázott: nem tud higgadt lenni, lévén, hogy vannak területek, amelyeken 27 éve nem történt előrelépés – például az autópályák és a kórházak helyzete. Azt is közölte, hogy az esetleges átalakítások nem csupán a kormányt, hanem a neki alárendelt intézményeket is érinthetik.
Mint ismeretes, a koalíció nyáron saját kormányfőjét, Sorin Grindeanut buktatta meg bizalmatlansági indítvánnyal, mivel Dragnea elégedetlen volt vele, de már a Tudose-kormány néhány miniszterét is lecserélték.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!