
Fotó: Facebook/Monica Macovei
Monica Macovei 2005–2006-ban hivatalban lévő igazságügyi miniszter törvényt szegett a büntetés-végrehajtó intézetek egykori titkosszolgálata, a Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály (DGPA) felszámolásakor – erre a következtetésre jutott az intézmény felszámolását vizsgáló parlamenti különbizottság.
2018. június 07., 16:262018. június 07., 16:26
Viorel Sălan, a testület szociáldemokrata párti (PSD) elnöke csütörtökön elmondta, a bizottság befejezte a munkát, és kilenc támogató, valamint két ellenszavazattal elfogadott egy jelentést, amelyet a parlament két házának házbizottsága elé terjeszt.
(...), amit az is bizonyít, hogy 2005 januárjában többször is bent járt a DGPA helyiségeiben, amelyek akkor még operatív termek voltak, hisz csak a gondosan előkészített, 2006/127-es kormányhatározat (amely felszámolta az ügyosztályt) kiadását követően jött létre az archívum” – nyilatkozta Sălan a különbizottság munkálatainak lezárása után. Emlékeztetett:
A DGPA-t még a 90-es évek elején hozták létre Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) néven, fő célja a börtönökben zajló bűncselekmények felderítése volt, de 1997-től a bírák és ügyészek védelmét is a intézmény céljául tűzte ki az igazságügyi tárca, amelynek a fennhatósága alá tartozott.
Minoca Macovei akkori igazságügy-miniszter 2006-ban végül a visszaélésekre, illetve arra hivatkozva, hogy a minisztériumnak nincs szüksége titkosszolgálatra, feloszlatta a szervezetet.
Tavaly ugyanakkor botrány tört ki, miután fölmerült: egyesek az onnan eltulajdonított kompromittáló információkkal mindmáig zsarolják a bírákat.
Gabriel Andronache, a SIPA-bizottság nemzeti liberális párti (PNL) tagja a jelentés ismertetését követően kijelentette: véleménye szerint a bizottság csak arra szolgált, hogy valamilyen ürügyet keressenek az akkori igazságügyi miniszter megvádolására, hisz
Mihai Goţiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) részéről zagyvaságnak nevezte a jelentés következtetését, és kijelentette: a parlamenti többséget képviselő bizottsági tagok csak propagandacélokat követtek és azt, hogy ne derüljön ki az igazság azzal kapcsolatban, hogy milyen módon hozták létre és mire használták ezt az ügyosztályt 2005 előtt.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
szóljon hozzá!