
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közzétette honlapján pénteken a bukaresti legfőbb ügyészséggel kötött megállapodás szövegét.
2018. március 30., 12:302018. március 30., 12:30
2018. március 30., 14:302018. március 30., 14:30
A tizennyolc oldalas, a két intézmény által 2009-ben kötött protokollum többek között arról rendelkezik, hogy a hírszerzés és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) munkatársai közös operatív csoportokat alkotva vesznek részt a nemzetbiztonságot érintő bűncselekmények elhárításában és felgöngyölítésében, a terrorizmus elleni küzdelem során, valamint a „többi súlyos bűncselekmény” feltárása terén.
A 2009. február 4-én szentesített megállapodást Tiberiu Niţu akkori főügyészhelyettes és Florian Coldea, a SRI igazgatójának első helyettese írta alá, de a két intézmény akkori vezetői, Laura Codruţa Kövesi és Gheorghe Maior is láttamozták. A SRI által közzétett dokumentum szerint a szerződés alapjául az alkotmány, a büntetőeljárási törvénykönyv, bizonyos törvények és sürgősségi kormányrendeletek, valamint a Legfelsőbb Védelmi Tanács határozatai (CSAT) szolgáltak.
Az Agerpres hírügynökség által ismertetett dokumentum előírja, hogy a hírszerzés szakemberei „a törvényes keretek között speciális műszaki segítséget nyújtanak a nyomozást folytató ügyészeknek”, illetve biztosítják a műszaki hátteret a nemzetbiztonságot fenyegető cselekedeteket, terrortámadásokat és egyéb súlyos bűncselekményeket vizsgáló, illetve a védett tanúkat kihallgató ügyészeknek. Az együttműködés célkitűzései között szerepel a felek feladatainak ellátásához szükséges információk begyűjtése és feldolgozása, illetve ezek védelme, valamint a hírszerző szolgálatnak az információgyűjtéshez szüksége engedélyek gyors kibocsátása.
Az eddig titkosnak számító protokollum 3-as cikkelye kimondja, hogy a legfőbb ügyészség ingyenesen a szolgálat rendelkezésére bocsátja a bizalmas dokumentumok kezelésére használt szolgáltatást a hivatalos levelezés lebonyolítására. Arról is rendelkezik a dokumentum, hogy a felek közösen dolgoznak ki stratégiát, programokat a kiegészítő területeken; a SRI szakemberi műszaki hátteret biztosítanak a nemzetbiztonságot fenyegető cselekedeteket, a terrortámadásokat és egyéb súlyos bűncselekményeket vizsgáló, illetve a védett tanúkat kihallgató ügyészeknek; létrehoznak egy informatikai hálózatot, amely rendkívüli esetekben biztosítja a felek közötti operatív kommunikációt; továbbá a felek közös képzéseken, szakképesítéseken, szakmai továbbképzéseken vesznek részt.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter március 16-án jelezte, hogy kérni fogja a legfőbb ügyészség, valamint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a SRI között létrejött megállapodások titkosításának feloldását. Utólag Eduard Hellvig, a SRI igazgatója nyitottnak mutatkozott a szerződések titkosításának feloldására – ezt március 19-én Claudiu Manda, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke jelentette be.
A román alkotmánybíróság 2016 februárjában alaptörvénybe ütközőnek minősítette, hogy a bűnüldöző szerveken és a rendőrségén kívül „más, erre szakosodott állami szervek” is végezhetnek lehallgatásokat. Később a román kormány úgy módosította a büntetőeljárást, hogy szétválasztotta a titkosszolgálati és az ügyészségi lehallgatásokat, így a rendőrök és az ügyészek továbbra is használhatják a titkosszolgálat felszerelését, a SRI dolgozói azonban már nem végezhetnek lehallgatásokat büntetőjogi eljárásokban.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!