
Dan Barna: „a becsületes embereknek végre lesz kire szavazniuk”
USR-PLUS 2020 Szövetség néven kötött választási koalíciót és közös listával indul az európai parlamenti választásokon a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Cioloş korábbi kormányfő vezette Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) – jelentették be szombaton késő este az alakulatok vezetői.
2019. február 03., 09:272019. február 03., 09:27
2019. február 09., 13:132019. február 09., 13:13
Dan Barna, az USR elnöke elmondta, a párt politikai bizottságában tartott voksoláson 68-an támogatták, kilencen ellenezték a választási koalíciót.
Barna következményeit tekintve „történelmi pillanatnak” nevezte az egyezség megkötését, mert a „becsületes embereknek, akik egy büntetőügyesektől mentes Romániát akarnak”, végre lesz, kire szavazniuk. Barna szerint
amennyiben az első három jelöltjük a világ legnagyobb egyetemein szerzett oklevelet.
Cioloş fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem csak arra törekedtek, hogy megnyerjenek néhány mandátumot, hanem arra is, hogy mindegyik jelöltnek saját szakértői csapata legyen.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!