
Csak Crin Antonescu népszerűségét méri a kormánykoalíció az elnökjelöltekről szóló közvélemény-kutatásban
Fotó: Crin Antonescu/Facebook
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy az alakulat által megrendelt közvélemény-kutatásában a koalíciót alkotó pártok közös elnökjelöltjeként kizárólag Crin Antonescu fog szerepelni, és véleménye szerint az államelnök-választásra a koalícióban leszögezett időpont korrekt, mert nem esik egybe a húsvéttal vagy a virágvasárnappal.
2025. január 13., 12:382025. január 13., 12:38
Marcel Ciolacu a PSD vezetőtestületének ülése előtt nyilatkozott az elnökjelölt kiléte kapcsán az újságíróknak a párt központi székhelyén.
„A döntést meghoztuk: a felmérésben a koalíció részéről egyetlen jelölt – Crin Atonescu – fog szerepelni. Azt követően a vezetőtestületben jóváhagyjuk jelölését. A PSD-nek azután meg kell szerveznie a kongresszusát ...
– nyilatkozta a szociáldemokrata pártelnök.

Crin Antonescun kívül más potenciális közös jelölt támogatottságát nem fogja mérni a koalíció a Szociáldemokrata Párt (PSD) megrendelésére készülő közvélemény-kutatásában – nyilatkozták pénteken politikai források.
Az elnökválasztás időpontjával kapcsolatban kifejtette:
A PSD vezetőtestülete hétfői ülésén jóváhagyja ezeket a dátumokat, a kormány pedig elfogadja a hét folyamán a sürgősségi rendeletet a választások időpontjáról – írja az Agerpres.

Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke szerint „nagyon lehetséges, nagyon valószínű”, hogy ő lesz a kormánykoalíció államfőjelöltje.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!